Döbbenetes jelenetnek voltak szemtanúi nemrég egy bukaresti bevásárlóközpont vásárlói. Az egyik gyorsétterem televíziójának kijelzőjén a napi menü helyett egy pornófilmet vetítettek, fényes nappal. Magyarországon is történt már hasonló eset.
A manna.ro hírportál beszámolója szerint egyelőre nem lehet tudni, véletlen baki okozta-e a meghökkentő perceket vagy az egyik alkalmazott állította-e át szándékosan a kijelzőt a kínai gyorsbüfénél.
A három kijelző közül kettőn az ilyenkor szokásos képeket lehetett látni: az egyiken az aznapi választék volt feltüntetve az árakkal együtt, a másikon ínycsiklandó képeket mutattak a választékról, a harmadik kijelzőn azonban egészen másfajta "csemege" fogadta az éhes közönséget.
A vásárlók egy része igyekezett elnézni valami más irányba, de volt, aki döbbenten bámulta a képet, talán maga sem hitte, hogy jól lát. Az egyelőre nem derült ki, hogy mennyi ideig "szórakoztatta" ezzel a várakozókat az étterem, mint ahogy azt sem tudni, hogy milyen büntetés sújtotta az éttermet.
Hasonló botrány Magyarországon is volt tavaly ősszel: a budakalászi Cora recepteket kínáló automatáján Buday Péter
mesterszakács műsora helyett pornófilm jelent meg a képernyőn. "Valaki beavatkozott a számítógépes hálózatba és
átállította egy külső internetes forrásra. Az esetet kivizsgáltuk és a
rendszert fokozott védelemmel láttuk el" - nyilatkozta az esettel
kapcsolatban Tóth Katalin, az áruház PR munkatársa.
A
fenti botrányokhoz kísértetiesen hasonló eset történt néhány éve
Nagy-Britanniában is. 2009 márciusában az egyik brit Tesco áruház
műszaki osztályán gyanútlanul sétálgató vásárlók megdöbbentek, amikor a
polcokra kihelyezett televízió készülékeken futó adás egyik pillanatról a
másikra egy pornófilmre váltott át. Az üzletlánc akkor vizsgálatot
indított az eset kiderítésére, azt sem zárták ki, hogy az egyik
alkalmazott csínytevése okozhatta a botrányt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







