A Gold Sweet 2002 Kft. és a Digitania Zrt. 2008. április 1. és 2008. augusztus 31. között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást, 2008. szeptember 1. és december 31. között pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsítottak a "Flört vonal", "Randi", és "Randi1" elnevezésű társkereső szolgáltatások reklámjaiban megjelent tájékoztatással - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A két vállalkozás emiatt összesen 48 millió forint bírságot kapott.
A Gold és a Digitania közös szolgáltatása az "SMS magic", "Flört", "Randi", illetve "Randi1" fantázianevű szolgáltatás. A vállalkozások szóban forgó szolgáltatásukat főként bulvárlapokban és hirdetési újságokban népszerűsítették, illetőleg a Viasat televíziós csatornán televíziós reklámok is sugárzásra kerültek. A hirdetésekben vonzó hölgyek fényképei alatt az alábbi szövegek voltak olvashatók: "Házasságban élő nő titkos, egzotikus újdonságokra vágyik. Hivatásos táncosnő szeretné, ha most őt "vinnék táncba". Szókimondó csajszi a párnacsatát megelőzné egy szócsatával. Huszas éveit taposó vidám, kiegyensúlyozott lány kapcsolatot teremtene. Mindent megteszek egy normális, hozzám illő férfinak! Írj bátran!" A reklámok - a valóságtól eltérően - azt sugallták, hogy a szöveg a képen látott személytől származik, és ténylegesen vele lehet kapcsolatba lépni. A reklámok SMS üzenetek küldésére buzdították a fogyasztókat. Az üzenet ára 240 forint+Áfa volt.
A GVH vizsgálata megállapította, hogy a szolgáltatást három vállalkozás nyújtotta. A Gold Sweet Kft. volt a tartalomszolgáltató, a Digitánia Zrt. az ún. gateway szolgáltató, míg a Formatel Kft. a technikai hátteret, a chat szoftver üzemeltetését biztosította. (A gateway szolgáltatás keretében szerződés alapján egyes, ezzel foglalkozó gazdasági társaságok a mobilszolgáltató és elsősorban a kisebb tartalomszolgáltatók közötti kapcsolatot biztosítják.)
A GVH szerint a vizsgált szolgáltatás vonatkozásában a termék lényeges tulajdonságának, jellemzőjének számít az, hogy a szolgáltatást igénybevevők személyes kapcsolatba tudnak lépni valós személyekkel, akikkel üzenetet lehet váltani, akik társakká válhatnak, akikkel flörtölni lehet, vagy akikkel kalandot lehet keresni. A GVH szerint a tájékoztatások összhatása az, hogy a szolgáltatás a fentiekre alkalmas.
A versenyhatóság megállapította, hogy a szolgáltatás során nem lehet olyan valós magánszemélyekkel kapcsolatba lépni, akik valóban nem munkavégzésszerűen, valós tartalommal bíróan kapcsolatba szeretnének lépni, nem anyagi haszonszerzésből chat-elnének a szolgáltatást igénybe vevőkkel, vagy velük flörtölni szeretnének, kalandot keresnének, esetleg társaik lennének. Emiatt a tájékoztatási gyakorlat alkalmas a fogyasztói döntés torzítására. A versenytanács szerint a fogyasztók más ügyleti döntést hoznának akkor, ha tudnák, hogy valójában miből is áll a szolgáltatás.
A GVH szerint egyértelmű, hogy a vizsgált szolgáltatás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztatás mögött ténylegesen a Digitania áll. A felelősségi viszonyok kijelölése, a költségek megosztása, viselése, a nyereségből való részesedés szabályai mind azt mutatják, hogy a valódi megbízó nem a Gold, hanem a Digitania. Ahhoz sem férhet kétség, hogy a reklámok közreadása mindkét vállalkozás érdekeit szolgálja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A GVH a fentiek alapján megállapította, hogy a Gold Sweet 2002 Kft. és a Digitania Zrt. 2008. április 1. és 2008. augusztus 31. között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást, 2008. szeptember 1. és december 31. között pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsítottak a "Flört vonal", "Randi", és "Randi1" elnevezésű szolgáltatásoknak a reklámjaiban megjelent tájékoztatással. Emiatt a Digitania Zrt. 40 millió, a Gold Sweet Kft. pedig 8 millió forint bírságot kapott és a GVH eltiltotta őket a jogsértő magatartás további folytatásától is. A bírság összegének megállapításakor a Digitania Zrt-vel kapcsolatban súlyosbító körülményként merült fel, hogy a versenyhatóság korábban hasonló magatartás miatt már elmarasztalta a vállalkozást, amely ennek ellenére megtévesztő kommunikációs tevékenységét hosszú időn át, széles körben folytatta.
A szolgáltatás működtetésében részt vett a Formatel Kft. is, de felelősségét a tájékoztatás közreadásában minden kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, így a vállalkozással szemben a GVH az eljárást megszüntette.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








