Eladó egy London központja alatt több mint 30 méterrel húzódó alagútrendszer, ami korábban a hidegháború alatt óvóhelyként, könyvtárként, valamint telefonközpontként működött.
A Kindsway alagutat 1940-ben építették, kifejezetten katonai, illetve a fent említett célokra. Az itt található telefonközpont szolgálta az Egyesült Államok valamint Szovjetunió elnökeinek telefonos összeköttetését a hidegháború idején.
A második világháború után az akkori postai és egyéb telekommunikációs feladatokat ellátó Post Office tulajdonába szállt az alagút, most viszont utódszervezete, a British Telecom próbál túladni rajta.
A több mint 7 ezer négyzetméternyi területet, ami a föld alatt található, és vízvezetékkel, árammal valamint légforgató-berendezésekkel teljesen felszerelt, 5 millió fontért, vagyis több mint 1,6 milliárd forintért szeretnék eladni.
Az angliai állami levéltár (Public Record Office) is használta korábban az alagutat, többek között 400 tonna titkos dokumentum tárolására. Később ugye telefonközpontként működött, ahol több mint 80 ember dolgozott, ebédlőt és még egy pihenőhelyiséget is magában foglalva.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







