Feltételesen ingyen A szolgáltatók egyértelműen beragadtak, már hosszú hónapok teltek el azóta, hogy valamilyen érdemi változás történt volna az árpolitikájukban. A forint euróval és dollárral szembeni ingadozása azonban "belekavart a levesbe", főként az utóbbi időszak nyomán egyre drágábban tudunk telefonálni. Nézzük, pontosan mennyiért!
"Kvázi" ingyenhívás
Már a messzi múltban van az az időszak, mikor csupán letöltöttünk egy programot, s a végtelenségig cseveghettünk rajta keresztül ismerőseinkkel. Ma már a legtöbb szolgáltató esetében a 0 forintos percdíjakat a kezdeti ingyenes időszak után csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha feltöltjük egyenlegünket, de ez is csupán korlátozott ideig érvényes. A szolgáltatók többségénél egy feltöltéssel 120 nap ingyen-hívás jogosultságot kapunk, de a VoipCheap esetében például csupán 90 napra jogosít fel bennünket a feltöltés.
A kezdeti időszakra vonatkozóan a szolgáltatók honlapján a tájékoztatók azt már nem közlik - a VoipBuster és a VoipStunt kivételével -, hogy az újonnan regisztráltak hány perc ingyenhívásra jogosultak, azonban olvasóink tapasztalatai szerint mindössze 30 - 60 percet (a VoipBusternél és a VoipStuntnál is ennyi a kipróbálási jogosultság) engedélyeznek.
Persze ha feltöltöttük az egyenlegünket, és megvan a 120 nap is, még akkor sem ér véget a korlátozások világa, mivel 0 forintos percdíjjal 7 napon belül összesen 300 percet telefonálhatunk egy IP-címről, ha ezt a korlátot átlépjük, ezután a normál díjat számítják fel, amely 1,2 - 3 eurocent percenként.
Tarifák
Ennek ellenére nem árt, ha mégis végigtekintjük, hogy állnak a tarifák a VoIP-szolgáltatók háza táján! Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:
• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, vagy fontban szembeni) árfolyamában.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.).
Telefon+sms - de mennyiért?
Telefon
Előző havi körképünkhöz képest a VoipStunt esetében emelkedett a szolgáltatás ára, míg a többi operátor esetében ilyen nem történt. Az euro forinthoz viszonyított árfolyamában áremelkedés következett be (a dollárhoz hasonlóan), emiatt emelkedtek egyes forintban kifejezett percdíjak.








