Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma 2007-ben az EU átlag növekedésénél nagyobb mértékben, több mint 40 százalékkal nőtt és így csökkent Magyarország lemaradása az uniós átlagtól - emelte ki az Európai Bizottság szerdán, az európai hírközlési piacról és azon belül a tagállamok piacáról szóló jelentésben.
Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke szerint az EU Bizottság jelentése azt mutatja, hogy jó irányba fejlődik a magyarországi hírközlési piac és ezen belül a szélessávú piac hazai gyors bővülése lehetővé teszi, hogy középtávon behozzuk jelenlegi lemaradásunkat ezen a területen. Az NHH elnöke örömtelinek nevezte, hogy a Bizottság jelentésében kiemelten szerepel, hogy Magyarország egyike azon kevés országoknak, amelyekben a nemzeti szabályozóhatóság függetlensége - és az annak megtartása érdekében tett lépések - például szolgálhat a többi tagállam számára.
A jelentés szerint 2007 végén az EU 27 tagállamának átlagában 100 főre 20, Magyarországon 14,2 vezetékes szélessávú előfizetés jutott. Az előfizetések száma az Unióban 23,7 százalékkal, Magyarországon 43,3 százalékkal nőtt. Magyarország felzárkózását jelzi, hogy a 2007-ben elért növekedési ütem a 12. leggyorsabb volt az Unióban. A 100 főre jutó szélessávú előfizetések alapján Magyarország a 27 tagállam között a 20. helyen áll, az egy évvel korábbihoz képest egy helyet javítva.
A magyarországinál a szomszédos országok közül csak Romániában volt gyorsabb a növekedés, de ott a penetráció 2007 végén így is csak 9,8 százalékos volt.
A szélessávú elterjedtség területén az EU tagállamok között Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország áll az élen, egyaránt 30 százalék feletti, világviszonylatban is élenjáró penetrációval. A jelentés szerint összesen 8 EU tagállam, az említettek mellett az Egyesült Királyság, Belgium, Luxemburg és Franciaország előzi meg ebben a tekintetben az Egyesült Államokat.
A jelentés Magyarországgal foglalkozó része a pozitívumok között említi, hogy 2007-ben lehetségessé vált a telefon-előfizetés nélküli, csupasz ADSL igénybevétele. A jelentés szerint Magyarországon a vezetékes szélessávú penetráció növekedésében nagy szerepet játszott a kábelmodemes előfizetések számának erőteljes növekedése, amihez hozzájárult, hogy számos magyarországi kábelszolgáltató nyújt a kábeltelevíziós mellett hang- és internetszolgáltatást is.
A Bizottság megemlíti, hogy 2007 végén Magyarországon már 100 ezer fölé emelkedett a mobil szélessávú előfizetések száma. A mobilpiacról szólva a jelentés beszámol arról, hogy az Unióban 2007 októberi adatok alapján 100 főre 111,8 előfizetés jutott, míg Magyarországon, ahol a növekedés gyorsabb volt, mint az Unió egészében, ekkor a penetráció 104,4 százalékos volt és év végére 109,7 százalékra nőtt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Bizottság jelentése szerint a vezetékestelefon-szolgáltatás területén Magyarországon folytatódott a piaci konszolidáció, miközben érvényesült az európai trend és a piac enyhén zsugorodott. A jelentés szerint a helyi hívások piacán az inkumbens szolgáltatók dominanciája megmaradt, bár az EU-n belül nálunk a legalacsonyabb a vezetékes hangforgalomban az inkumbens szolgáltatók részesedése (Magyarországon 76,8 százalék, miközben az EU átlag 86,5 százalék).
A jelentés kiemeli a NHH-nak a fogyasztók érdekében tett lépéseit, így a hűségszerződések szabályozását, a csupasz ADSL bevezetésének kikényszerítését, valamint a fogyasztói tájékoztató tevékenységét.
A Bizottság örvendetesnek minősítette, hogy az elmúlt évben Magyarországon lezárult a digitális átállásról szóló jogszabály előkészítése, megszületett a törvény és így még 2008-ban kiírásra kerülhet a földfelszíni digitális televíziózás és rádiózás elindításához szükséges pályázat és 2011-re az uniós terveknek megfelelően, megszűnhet az analóg televíziózás hazánkban. Mint azt az NHH korábban már közölte, a pályázatok még márciusban megjelennek és amennyiben az eredményes lesz, akkor 2008 végére elindulhatnak a földfelszíni digitális televízió- és rádióadások Magyarországon.
A Bizottság tizenharmadik alaklommal készítette el az európai hírközlési piac helyzetéről és szabályozásáról szóló jelentését. Ez, valamint a 27 tagállam piacának helyzetéről készített beszámoló a http://ec.europa.eu/information_society/newsroom/cf/itemlongdetail.cfm?item_id=3963 oldalon érhető el.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








