Jövőre 2-3 áruház nyitását tervezi Magyarosrszágon az Electro World üzletlánc, a következő, nyolcadik egység a nemrég eladott Kerepesi úti Arena Plazában lesz. Alm Attila, az Electro World Kft. ügyvezetője a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy az új üzlet már az Aréna Pláza októberre várt nyitásakor kinyit majd.
Új, ötezer négyzetméteres áruházat nyit az Electro World a várhatóan októberben megnyíló Kerepesi úti Aréna Plázában, ezzel összesen 35 ezer négyzetméterre nő a cég magyarországi áruházainak összesített alapterülete - nyilatkozta Alm Attila a társaság ügyvezetője.
Az első negyedévben a vállalat forgalma 15, bruttó fedezete 30 százalékkal növekedett, mely nem kis mértékben köszönhető az év elején indult online áruháznak is, de közrejátszott az átfogó racionalizáció és a beszerzési rendszer módosítása is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







