A szükséges másfélszeresét fizeti az állam a készenléti szervek új rádióiért. Ez lett a vége annak a procedúrának, hogy egyszerre két szerv szerez be párhuzamosan készülékeket. Erre egy "nagyszerű" megoldást dolgozott ki a kancellária: az egyik tenderein alkalmatlanoknak minősítik a szállítókat, ezzel azonban veszélybe kerül a rádiókra kért uniós pénz - írja a Népszabadság.
Furcsa megoldást talált a kancellária a két szervezete közötti vitára. A tendereken ugyanis a rendőrségnek és a határőröknek szereztek volna be mintegy három-négyezer, az új Egységes Digitális Rádiótávközlő-rendszerben használható rádiókészüléket. A "felperes" KSZF azt állította: a készülékeket központi eljárásban kell megvásárolni, amire neki van joga, sőt már ki is írta a tendert 23-32 ezer beszerzésére.
A kérdés az: sikerül-e az unió schengeni alapjából pénzt (700 millió és egymilliárd forint közötti összeget) szerezni néhány ezer készülékre - vagy ezeket is a magyar költségvetésből kell fedezni? A hatásköri vita tárgya az, hogy mely szervezet tenderén használható fel az uniós forrás - ezt ugyanis mindkettő szeretné lekötni. Ám erre idő nincs: még ebben az évben alá kell írni a szerződést - a schengeni alap forrásai ez után bezárulnak.
A KPSZE tenderein az öszszes nagy ilyen készülékeket gyártó cég indult (a Motorola, a Sepura, Ote/Selex és az EADS is), ám mindegyiküket - különböző okok miatt - alkalmatlannak nyilvánították, egyik sem felelt meg a kiírásnak. Így a tendereket eredmény nélkül zárták le - vagyis a szervezet nem vásárolt a rádiókészülékekből. A harmadik pályázat eredményhirdetése erre a hétre várható - vélelmezhetően hasonlóan zárul majd ez is. A probléma az, hogy a kancellária másik szervezetének viszont azokból a készülékekből kellene vásárolnia, amelyeket itt alkalmatlanoknak minősítettek a magyar rendőrök és határőrök számára.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság tenderén ráadásul a tét is jóval nagyobb - így várható, hogy a vesztesek megtámadják az eredményt. Erre jó alapot szolgáltat, hogy a másik szervezetnél az összes szállítót alkalmatlannak minősítették.
A pályázaton ma délelőtt választják ki az öt induló - reggel beadott ajánlata - közül azt a hármat, amelyekkel tovább tárgyalnak, és kedden délután már végső eredményt is kívánnak hirdetni. A vásárlási keretszerződést december 29-én írnák alá - így volna még egy nap arra, hogy a rendőrök, határőrök helyi szervezetei megrendeljék a készülékeket, és visszaigazolást kapjanak erről. Ezzel a rohammunkával volna talán esély az uniós pénz megszerzésére - ha csekély is. Ám ha bármely vesztes megtámadja az eredményt, akkor az aláírás csúszhat - így az uniós forrás is elúszhat.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








