Gyurcsány : valami olyasmit mondtam...

"Késő délután az MSZP székházában a szokásos karácsonyi sajtófogadást tartottuk. Amolyan sétálós fogadás volt, ahol egy-egy pillanatra megáll az ember beszélgetni, rövid gondolatsorokat megosztani másokkal. Pár mondat, pár megjegyzés, feszélyezettségnek nyoma sincs, parolázásnak sem. Újságíró és politikus között a bensőségességnek van egy határa. Ezt nem kell és nem is szabad átlépni. Az MSZP-nek soha nem volt fóbiája a nyilvánossággal, az újságírókkal kapcsolatban. Erről is beszéltem abban a pár mondatban, amit pohárköszöntőnek, vagy megnyitónak szántam. Valami olyasmit mondtam: köszönöm az elmúlt egy év dicsérő szavait, mi tagadás kevesebbre adtunk okot, mint szerettük volna, és köszönöm a kritikát, a korholást, ami hozzásegít bennünket ahhoz, hogy egy percre se higgyük azt, hogy a kormányzati hatalom egyben a tökéletességgel való felruházást is jelenti. Megköszöntem a maró gúnyt, nem egy esetben még ez volt a legenyhébb büntetés, amit kaphattunk, valamint az indulatos támadásokat is, melyek megerősítettek bennünket abban, hogy éppen ez az út - az agresszió útja - nem járható. De leginkább azt a fajta érdeklődést köszöntem, ami körülvett bennünket, és megköszöntem azt is, hogy soha nem nekünk, hanem önmaguknak és olvasóiknak akartak megfelelni."

Miután "végzett" az újságírókkal a miniszterelnök barátok közt töltötte az estét.

"A legtöbbet együtt futók 8-10 fős csapata köszönt el egymástól tegnap este. Egyikünk lakásában jöttünk össze, különleges hangulatot teremtve, hiszen nagyon különböző embereket köt össze a futás. Olyanokat, akik hétköznapjaikban, szokásaikban, mentalitásukban meglehetősen messze állnak egymástól

Van közöttünk egy nagyon trendi lány, aki a húszévesek legnyitottabb, legfelszabadultabb kultúráját, életvitelét, szóhasználatát, szórakozási szokásait követi, piercinget visel az orrában, és imádja a vízipipát, no meg folyamatosan olyan szófordulatokkal lep meg bennünket, amelyeket soha korábban nem hallottunk. Vagy egy másik, az egyetemista fiú, inkább nagyszüleink világára emlékeztető zárt öltönyben, aki Koós János zenéjét felidézve emlékeztet bennünket arra, hogy a mai húszévesek sem mind a Kuplungba, vagy a Cha Cha Cha-ba járnak. Aztán van köztünk komoly pénzügyi elemző, pénzügyi tanácsadó, online-médiát érékesítő szakember, vagy német szakfordítással foglalkozó fiatal, ugyanakkor független, de mindig a lányokról álmodozó ügyvéd is. Sokféle ember, kiváló társaság. Mondanom sem kell, hogy a háttérzene ennek megfelelően elég változatosra sikerült, a Belgától a Rózsaszín Pitbullon keresztül Charlie-ig. Koós Jánosról, Wágnerről, a Traviatáról pedig csak szóban értekeztünk. Azt firtattuk, hogy mi is a Wagner-rajongás és kultusz mögötti nagy titok, hogy miért ismerjük, vagy éppen nem ismerjük a német mitológia Wagnert ihlető világát."