Nemrégiben felröppent a hír, hogy néhány nagy hazai biztosító és alkusz cég bizony egymással összefogtak és egyesített erőkkel megpróbálták megtéveszteni a fogyasztókat. Eleinte minden "hivatalos szerv" tagadta, hogy tudna a problémáról, aztán egyszer csak a GVH elkezdett vizsgálódni. Aztán mai napon elhalasztották a döntést. Azonban az érintett cégek sem ülnek ölbe tett kézzel, támadásba lendültek. Nézzük, most melyek a legújabb fejlemények!
Az Allianz Hungária, a Generali, a Mabisz és a Gémosz, valamint három alkuszcég ellen tavaly nyáron indított eljárást a GVH. A gyanú szerint az érintettek 2002 és 2005 között évente egyeztettek és meg is állapodtak a casco és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások alapján rendezendő károk kapcsán alkalmazott rezsióradíjakról. Átlagosan az inflációt meghaladó, 10 százalék fölötti egységes javítói óradíj emeléséről döntöttek. Ezt kiegészítették különböző feltételekkel, ügyeltek például arra, hogy az adott területen működő márkakereskedéseknél a rezsióradíjak összhangban legyenek. Feltételezhetően a két biztosító külön is megállapodott a márkakereskedésekkel való egységes tárgyalásról és azonos óradíjak alkalmazásáról.
Az ügy komplexitására jellemző, hogy mintegy másfél száz oldalt tett ki az előzetes álláspont, és ennek kétszeresét is jóval meghaladta az érintettek írásbeli reagálása.
A Generali a 2006. december 12-én, zárt tárgyalással megkezdett eljárás folyamán jogi képviselőin keresztül 120 oldalas beadványt fogalmazott meg a GVH előzetes álláspontjában megfogalmazott vádpontokra.
"A Generali bizalommal tekint a tárgyalás további szakaszaira, hiszen mind jogilag, mind biztosítás-szakmai szempontból minden részletre kiterjedően erősen megalapozottnak ítéljük a beadványunkban szereplő érveket. Az előzetes álláspont tartalmát és jogalapját is vitatjuk." - nyilatkozta dr. Fejes Gábor ügyvéd, a Generalit képviselő Freshfields Bruckhaus Deringer iroda képviselője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Meg vagyunk győződve arról, hogy a felhozott vádpontokban nem vétkes a biztosító.
A Generali tevékenységét a vizsgált időszakban etikusan, a verseny szabadságának szellemében, minőségi szolgáltatási színvonala megtartásával, ügyfelei érdekében folytatta. A biztosító érdeke jóhírének védelme, ügyfelei bizalmának megtartása, amelyért a múltban és a jövőben is mindent megtesz. A Generali bízik az erős érvanyagon nyugvó álláspontja meggyőző erejében és számára pozitív határozathozatalra számít. "
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








