13 °C Budapest

Kevésbé népszerű a vártnál az egyesített bérlet

Pénzcentrum
2006. december 1. 09:30

Kevesebb egyesített bérlet fogyott, mint amennyit prognosztizáltak a Budapesti Közlekedési Szövetségnél - mondta el Denke Zsolt, a kht. egyik ügyvezető igazgatója. A BKV, MÁV és Volánbuszok járatain használható budapesti egyesített bérletből (beb) kevesebb fogyott, emiatt nem kell a társaságok kompenzálására az 1,6 milliárd forintot teljes egészében felhasználni.

A fel nem használt összeg a zárolás miatt negyedével csökkent, azonban a maradványösszeg még így is eléri a 440 millió forintot. Ezt a kht. tanulmányok készítésére kívánja felhasználni, a főváros pedig saját költségvetési hiányának finanszírozására fordítja a tervezett 843 millió forintból fennmaradó 350 millió forintot. Jövőre a tervezett előirányzat 1,453 milliárd forint az állami költségvetésben, a fővároséban pedig 656 millió forint.

Kéthelyi József, a kht. másik ügyvezető igazgatója elmondta, hogy októberben 35 ezer bérletet értékesítettek, amely a tavaly szeptemberi indulás óta rekordméretűnek számít. Az idei összes eladások száma 400 ezer körül várható, azonban az indulás előtt készített előrejelzés havi 120 ezer körülivel kalkulált. Az eltérés egyik oka, hogy a társaságok a várható kieséssel járó kompenzációt a lehető legnagyobb biztonsággal becsülték alulfinanszírozottságuk miatt, s a konstrukció hazai előzmény nélkül jött létre, valamint túlzott áttérési arányt határoztak meg a fővárosi utasok körében is.

A keresletet kedvezőtlenül befolyásolja a vasúti szolgáltatások korlátozott elérhetősége, illetve az, hogy a szolgáltatás bővülése egyelőre csak néhány helyen vonzó. Negatív hatással bírt az is, hogy a helyi árak a helyközi áraknál nagyobb ütemben emelkedtek, így a beb előnyét felemésztette a felár - írja a Világgazdaság.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?