Az EU döntése értelmében hektáronként 45 euró támogatást kaphatnak a bioüzemanyag előállításához használt növényeket termelő gazdálkodók. A döntés Magyarország szempontjából is jelentős, hiszen az új tagországok piaci szereplői e téren ugyanolyan összegű támogatásra számíthatnak, mint a régiekben működő versenytársaik - írja a Világgazdaság.
Ez azért jelentős mert a magyar termelők az EU-kasszából az idén is csak 35 százalékát kapják meg annak az összegnek, amely az EU15 gazdálkodóit megilleti. A csatlakozási megállapodás értelmében az uniós támogatást a magyar költségvetés 30 százalékkal, legfeljebb 65 százalékra egészítheti ki.
A hazai földművelésben egyre nagyobb jelentőségűek a bioüzemanyag-gyártáshoz szánt termények. Az ország 8-9 millió tonnás éves kukoricaterméséből például akár 2 milliót is felhasználhatnak e célra, és ez csökkentheti a piaci túlkínálatot. Ezért a bioüzemanyag-gyártás fejlesztése az egyik kiemelt célként szerepel a 2007-13 közötti magyar támogatási tervekben. A beruházásokhoz az uniós vidékfejlesztési források között nyerhetők majd dotációk.
Magyarország a következő hét évben összesen csaknem 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrást használhat fel, de egyelőre nem tudni, ebből mennyi szolgálná a bioüzemanyag-gyártás fejlesztését.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








