A kormány napokon belül benyújtja azt a törvényjavaslatot, amely a korábban az uniós joggal ütköző módon megállapított regisztrációs adó visszafizetését szabályozza - írja a Napi Gazdaság.
A törvényt várhatóan még idén elfogadják; az onnantól számított fél év áll majd a jogosultak rendelkezésére a kérelmek benyújtására - érdemes a határidőt betartani, mert az elmulasztása jogvesztő, vagyis nem jut pénzéhez az autótulajdonos. Nem a teljes összeget kapják vissza az érintettek, hanem a befizetett és a jelenleg hatályos szabály alapján fizetendő adó különbözetét, viszont kamatot is fizet az állam.
Más adótörvényekről is tárgyalt tegnapi ülésén a kormány, bár nem mindegyikről született döntés, sőt pár meg is változhat. Egy javaslat szerint az e-bevallás kiterjesztése miatt emelkedő költségek kompenzálásaként a szolgáltatás díjának 10-15 százalékára rúgó adókedvezményben részesülhetnének a mikrovállalkozások, és az evások is csökkenthetnék adóalapjukat, más mértékekkel.
Az áfatörvény módosítása a számlák tartalmát szűkítené egy uniós irányelv teljesítéseként. Egyértelművé válna továbbá, hogy a munkaviszonyos ekhósoknak legalább a minimálbér után kell havonta fizetniük a járulékokat. A szolidaritási adóalapban elszámolható lesz a k+f.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







