A miniszterelnök legutóbbi blog bejegyzésében megemlékezett az ünnepi megemlékezésről és kommentálta azokat, akik utcára hívták az embereket. Nézzük tehát mit ír erről!
"Az alkotmányos rend és a kormány destabilizására tett kísérlet kudarcot vallott. Az erre épülő stratégia vereséget szenvedett. A szándékokkal ellenkezően a törvényes rend és nyugalom megzavarására az utcára hívott tömeg nagysága, az emberek száma az elmúlt hetekben nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent, az érdeklődés egyre mérsékeltebbé vált. Az utcai megmozdulásokat támogatók egyre elfogadhatatlanabb színben tűntek föl. A feszültség és a hisztériakeltés sok mindent tönkretett, de erősebbnek bizonyult az, ami a legfontosabb: az alkotmányos rend.
Van ok optimistának lenni, mert az emberek túlnyomó többsége nem ült fel a legnagyobb hazugságnak. Annak, hogy a köztársaság semmi, csak levethető ruhadarab a nemzet testén, hogy lehet játszani törvényekkel, renddel, felelősséggel és demokráciával.
Van ok optimistának lenni, mert sok-sok ezer ember nyugodtan, kezében egy szál virággal eljött és meghajtotta a fejét 1956 emléke előtt november 4-én is, a most már a forradalom nevét viselő korábbi Felvonulási téren. Jöttek emberek, akik nem ijedtek meg, akik nem kívántak demonstrálni, nem kívántak tömeget alkotni, akik egy szál virággal magukban is bátrak voltak.
Hat hétig állt pergőtűzben a kormány és támadás alatt a köztársaság. A köztársaság és a kormány is kibírta. Vereséget szenvedtek azok, akik hőzöngtek, akik az embereket az utcára hívták, akik forradalomért kiáltottak. Kár, hogy közben mi is sokat veszítettünk. Elveszítettünk egy nagyszerű ünnepet, elveszítettük az emlékezés és a közös nemzeti tiszteletadás egy darabkáját. Helyette az aggodalom, a félelem, a bizonytalanság lett úrrá sokakon.
És miközben sokan a forradalom nevével visszaélve történelmi paródiát játszottak, lassan újra elkezdtek bízni a kormány programjában külföldön és idehaza. "
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








