A Samsung LCD üzletágának elnöke szerint 2007 első fele szezonális tényezők miatt meglehetősen nehéz időszak lesz az ágazat számára, a második félévben azonban a dinamikusan emelkedő kereslet miatt hiány is felléphet a piacon.
A sajtótájékoztatón a koreai cég menedzsere elmondta, a Sony-val létrehozott S-LCD vegyes vállalatuk legújabb gyártósora a 2007 októberére tervezett indulási dátum előtt 2-3 hónappal működni kezdhet.
Az új, nyolcadik generációs termékvonal nagyobb paneleket használ majd, melyeket a korábbiaknál hatékonyabban lehet előállítani. A piaci trendekkel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy míg az LG-Philips LCD nettó veszteséget termelt az átlagárak csökkenése miatt, addig az S-LCD segített a Sony-nak és a Samsungnak a márka elismertségének növelésében.
Az S-LCD egység pénzügyi mutatószámait ugyan nem hozták tételesen nyilvánosságra, annyit azonban lehet tudni, hogy a Samsung 2007 első félévében már nyereséget vár a vállalatrésztől.
A Samsung vezetője szerint az LCD piacot az egyre nagyobb méretek iránti igény fogja hajtani a közeljövőben: a 40 inches piac előrejelzéseik szerint 112%-kal nőhet 2007-ben év/év alapon, míg a 46 inchnél nagyobb panelek szegmensében ez az ütem 253%-os lehet!
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







