November 3-ától javulhat a fővárosban az éjszakai tömegközlekedés, a változásokat azonban a BKV eddig nem kommunikálta éppen széles körben. Péntektől számos útvonalon több járat lesz és ott is megjelennek az éjszakai buszok, ahol eddig nem lehetett látni őket. A módosításokat 3 lépésben hajtják végre - írja a Népszabadság.
Az előző hálózatfejlesztés eredményeként a BKV mérései szerint hétköznap 22-24 ezerről 40 ezerre, szombatonként pedig 30-32 ezerről 56 ezerre nőtt az éjszakai utazók száma.
Sok helyen hosszabb útvonalon és sűrűbben járnak majd a járművek, emellett azonban találkozhatunk majd érdekes újításokkal is. Ez utóbbi kategóriába tartozik, hogy a III. Kerületi Táborhegyre csak akkor mennek fel a buszok a Bécsi útról, ha van rajtuk utas, a hegyről pedig úgy lehet lejutni, ha a diszpécserközpontban előzetesen jelzi az utas a szándékát, ekkor ugyanis felmegy érte a busz.
Január 12-től várhatóan újabb változások lesznek majd.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







