A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. október 18-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Cashline Értékpapír Zrt.-nél, az Equilor Befektetési Rt.-nél, valamint a HVB Bank Hungary Zrt.-nél. A helyszíni szemlére azért került sor, mert felmerült a gyanúja annak, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határidős piacán tevékenykedő befektetési szolgáltatók a tőzsde döntésével egyidejűleg, előzetes egyeztetést követően 2006. szeptember 18-án egyöntetűen emelték a határidős tranzakciókból származó jutalékaik díjait.
Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét - mely eszköz a közösségi jog alapján az Európai Bizottság rendelkezésére is áll - a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







