Az OECD jelentése szerint, 2005-ben hazánkban egy százalékponttal csökkent az adó- és járulékbevételek GDP-hez viszonyított nagysága. Az idei évre azonban nem tartalmaz előrejelzést a jelentés.
2004-ben még a hazai össztermék 38,1, 2005-ben már csupán 37,1 százalékát vonta el az állam. A változás jelentős mértékben a személyi jövedelemadó középső kulcsának az eltörlése és a kedvezmények kibővítésének az eredménye.
A tavalyi egy százalékpontos csökkenés mindenesetre nemzetközi szinten példátlan volt, hiszen a szervezet 24 tagállamából mindössze ötben esett a mutató, és ezekben is a magyarországinál kisebb mértékben.
A jelentés rámutat arra, hogy a legtöbb fejlett országban annak ellenére nőttek az adóbevételek, hogy az adókulcsok mérséklődtek. Ezt a gazdasági növekedés gyorsulására, illetve a kedvezmények szűkítésére és a behajtás hatékonyabbá tételére vezetik vissza. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy Magyarországon a könnyítések egyenes arányban csökkentették az államháztartás bevételeit.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az OECD jelentése szerint, 2005-ben hazánkban egy százalékponttal csökkent az adó- és járulékbevételek GDP-hez viszonyított nagysága. Az idei évre azonban nem tartalmaz előrejelzést a jelentés.
2004-ben még a hazai össztermék 38,1, 2005-ben már csupán 37,1 százalékát vonta el az állam. A változás jelentős mértékben a személyi jövedelemadó középső kulcsának az eltörlése és a kedvezmények kibővítésének az eredménye.
A tavalyi egy százalékpontos csökkenés mindenesetre nemzetközi szinten példátlan volt, hiszen a szervezet 24 tagállamából mindössze ötben esett a mutató, és ezekben is a magyarországinál kisebb mértékben.
A jelentés rámutat arra, hogy a legtöbb fejlett országban annak ellenére nőttek az adóbevételek, hogy az adókulcsok mérséklődtek. Ezt a gazdasági növekedés gyorsulására, illetve a kedvezmények szűkítésére és a behajtás hatékonyabbá tételére vezetik vissza. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy Magyarországon a könnyítések egyenes arányban csökkentették az államháztartás bevételeit.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







