A jövőben több hiteles üzleti információt nyújt a gazdasági társaságokról a cégjegyzék, melybe egy törvénytervezet értelmében a negatív mellett a referencia értékű, pozitív információk is belekerülnek - írja a Világgazdaság.
A hitelezővédelmi okból nyilvántartásba kerülő, az úgynevezett cégfigyelő lapon feltüntetett adatokat korlátozás nélkül bárki megtekintheti majd. A cégjegyzékben szerepelnének majd a vállalatra súlyos szankciót tartalmazó jogerős hatósági határozatok. Az is kiderülhet a cégjegyzékből, hogy a társaság már évek óta perben áll, melyben több mint 10 millió Ft kifizetését követelik tőle.
Míg a negatív információk automatikusan bekerülnek a nyilvántartásba, addig a referenciák közzétételét megfelelő igazolásokkal kérni kell. A pozitívumok, meghosszabbítási kérelem hiányában egy év múlva automatikusan törlődnek.
Ilyen referencia értékű információ lehet például, hogy a cégnek 10 éve nincs köztartozása.
2008 januártól a cégeknek kötelező lenne elektronikus úton benyújtani éves beszámolóikat, így nem telne hónapokba amíg az éves beszámolók a helyükre kerülnek a cégbírósági rendszerben.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







