Jelentős forinterősödést és kis hozamcsökkenést hozott a mai nap. A forint árfolyam az euróval szemben már jóval 273 alatt mozgott a délutáni órákban. Jelenleg 272.2 Ft-ot kell adni egy euróért. Az erősödés mögött az elfogadott konvergencia program, a magyar és szlovák kamatemelések, illetve a politikai bizonytalanság enyhülése említhető. Egyre hátrébb szorulnak a bizonytalanságok a
Jelentős forinterősödést és kis hozamcsökkenést hozott a mai nap. A forint árfolyam az euróval szemben már jóval 273 alatt mozgott a délutáni órákban. Jelenleg 272.2 Ft-ot kell adni egy euróért. Az erősödés mögött az elfogadott konvergencia program, a magyar és szlovák kamatemelések, illetve a politikai bizonytalanság enyhülése említhető.Egyre hátrébb szorulnak a bizonytalanságok a befektetők szemében a hazai eszközöket illetően, ugyanakkor az óvatosságra, a piac törékenységére hangsúlyosan utalnánk. A tegnapi kamatemelés, a konvergencia program elfogadása, a 2007-es költségvetés tervezetének megszellőztetett részleteit a befektetők úgy értékelhetik, hogy a korábban indokoltnak vélt kockázati prémiumok talán túlzóak. Ennek ellenére azonban igen törékeny a helyzet, mivel a valódi problémákra megnyugtató megoldás még nem született, a napi árfolyamingadozásokból is látszik, hogy a piacok különösen érzékenyek minden információra.

Az állampapírpiacon lényeges mozgások nem voltak, a referenciaszintek néhány bázispontot változtak csak lefelé. A mai aukción szintén jelentős volt a kereslet a magyar papírok iránt. A jegybanki betéti tenderen az elhelyezett állomány viszint 78 mrd Ft-tal volt alacsonyabb mint egy héttel korábban.

Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







