Éles feszültségek mutatkoznak a lengyel kormánykoalícióban. A választásokon győztes Jog és Igazság Párt (PiS) egyre kevésbé tudja tolerálni a szélsőséges Önvédelem igényeit illetve ígéreteit. A konfliktusok elsősorban a 2007-es költségvetés összeállítása során éleződtek ki, ugyanis az Önvédelem a szociális transzferek jelentős növelését szeretné elérni. A Jog és Igazság pártjának vezetője azt
nyilatkozta, hogy ha a költségvetés elfogadásában nem sikerül megállapodni a napokban (nem lesz meg a többség), akkor a párt új választások kiírását kezdeményezi. A kormányfő már javasolta a miniszterelnök helyettes Andrzej Lepper (Önvédelem) menesztését. Erre ma reggel sor is került, ezzel a négy hónapos koalíciós kormányzás végső válságba jutott.
A Jog és Igazság pártjának önmagában nincs elegendő szavazata ahhoz, hogy a parlamentben elfogadtassa a 2007-es költségvetést. A vezető kormánypárt elnöke az Önvédelmet nem tekintik megbízható koalíciós partnernek, ezért új szövetségest keres, illetve az Önvédelemből próbál képviselőket átcsábítani. A PiS ezzel párhuzamosan a lengyel parasztpárttal (PSL) is igyekszik megállapodásra jutni a koalíciós cseréről. Ha a tervek meghiúsulnak, akkor november 26-án előrehozott választásokra kerülhet sor.
Piaci elemzők a politikai bizonytalanságot mindenképpen negatívan értékelik a piaci árfolyamok tekintetében, ugyanakkor közép- és hosszú távon a helyzet már kedvezőbb. Lengyelországban sem a költségvetéssel, sem a külső egyensúllyal nincs igazából probléma. Emellett kormányzati források szerint hamarosan visszaül a pénzügyminiszteri székbe Zyta Gilowska korábbi tárcavezető, akit júniusban mondattak le ügynökvádak miatt (ez azóta tisztázódott), és fiskális szigoráról volt híres.
A londoni DrKw viszonylag rövid időn belül 4.1- 4.15 zloty közelébe várja az euró árfolyamát a mostani 4 zloty-s szintről.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







