Nap közben a forint euróval szembeni árfolyama 273-274 között mozgott, a gyengülő és erősödő periódusok egymást váltották. Az állampapírpiacon a referenciaszintek szerint egy mini korrekció mutatkozott a tegnapi hozamelekdéshez képest. A bizonytalanság továbbra is jelentős, de erősebb egy eladási hullámot eddig sikerült megúszni. A forint árfolyama reggel 273.6 körül mozgott, ahonnan délre
Nap közben a forint euróval szembeni árfolyama 273-274 között mozgott, a gyengülő és erősödő periódusok egymást váltották. Az állampapírpiacon a referenciaszintek szerint egy mini korrekció mutatkozott a tegnapi hozamelekdéshez képest. A bizonytalanság továbbra is jelentős, de erősebb egy eladási hullámot eddig sikerült megúszni.
A forint árfolyama reggel 273.6 körül mozgott, ahonnan délre 274 fölé került a kurzus. Ezt egy erősödő periódus követte, de nagyobb vételi erő ekkor sem mutatkozott. Az árfolyamot leginkább a belpolitikai események alakítják, de a piaci szereplőket a FED esti kamatdöntése is kivárásra késztette.
A másodlagos piacon a hozamok néhány bázisponttal csökkentek a tegnapi erőteljesebb hozamemelkedés után. A fiskális program jövője mindenképp meghatározó, hogy a prémiumok szintje hová kerül. A világban egyébként ismét erős a kockázatvállalási hajlandóság, mely a magyar piacnak is átmeneti védelmet nyújt.

Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







