-3 °C Budapest

Vigyázz, az APEH már 6,5 milliárdnál jár!

Pénzcentrum
2006. szeptember 11. 06:50

Az adóhivatal idén több mint kétszer annyi adókülönbözetet tárt fel a vagyonosodási vizsgálatok során, mint tavaly, az első nyolc hónap alatt. Az APEH elnökhelyettese az InfoRádióban elmondta: 6,5 milliárd forint különbözetet állapított meg.

Az adóhivatal idén több mint kétszer annyi adókülönbözetet tárt fel a vagyonosodási vizsgálatok során, mint tavaly, az első nyolc hónap alatt. Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese az InfoRádióban elmondta: 6,5 milliárd forint különbözetet állapítottak meg.


A jogorvoslati lehetőségek azonban még nyitva állnak az adózók előtt. Az emberek átlagosan a határozatok 1 százaléka ellen fordulnak bírósághoz, az eddigi esetek 87 százalékában azonban a bírák az APEH-nek adtak igazat.

Mint mondta, az emberek általában családtagoktól vagy barátoktól kapott kölcsönökkel, vagy lottónyereménnyel igazolják vagyonuk eredetét. Az ellenőrzésen átesők kiválasztásához az ellenőrök az ingatlan- és a gépjármű-nyilvántartásokat fogják átnézni.

Varga Lászlóné hozzátette: jövőre 10 ezer vagyonosodási vizsgálatot terveznek. Ebben segít az az 500 ember, akiket januártól vesz fel az adóhivatal.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?