Kiélezett harc várható az elkövetkező hónapokban a játékkonzolok világpiacán, a Sony PlayStation 3 modellje ugyanis megütközik a Microsoft Xbox 360-asával és a Nintendo Wii-vel.
A Microsoft termékét korábban hisztérikusan várta a tömeg, a novemberben érkező új PlayStation elődje pedig 70%-os piaci részesedéssel rendelkezik, az ütközet így minden bizonnyal izgalmas lesz.
Piaci elemzők szerint az elkövetkező néhány év során magabiztosan őrizheti domináns pozícióját a Sony és a PlayStation 3 2012-ben is 60% körüli szeletet hasíthat ki a játékgépek piacából.
A prognózisokat kissé összezavarhatja, hogy a japán gyártó váratlanul borsos árat szabott készülékének, melyet a 10 éves élettartammal indokolnak. A Nintendo első látásra jóval versenyképesebb árakat szabott, így váratlanul sok embert hozott lázba a piacra dobása.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







