Milliókat követelnek vissza Sylvester Stallone-tól!

1.3 millió dollárt és kamatait keresik Sylvester Stallone-n egy csalás miatt összeomlott hedge fund befeketetői. Stallone ugyanakkor jóhiszeműségére hivatkozva visszautasította a kereseteket, és nem fizet, elhúzódó pereskedésre lehet tehát számítani. A helyzet nem egyedülálló az Egyesült Államokban, és a tapasztalatok szerint kevés esetben lehet mindenki elégedett a kártalanítással.

A hollywoodi szupersztár még 1997-ben helyezett el 2.5 millió dollárt a Lipper Convertibles nevű hedge fundban. A befektetés szépen hozott a konyhára, és Stallone 2001-ben 3.8 millió dollárt kasszírozva kiszállt az alapból. Példáját több neves személyiség is követte, többek között a híres színész, John Cusack és Ed Koch, New York-i ex-polgármester is.

A történet azonban itt nem ért véget. 2003-ben a Lipper ügyvédei bejelentették, hogy az alap közölt eredményei tévesek voltak, így Sylvester Stallone, és a többiek jogosulatlanul jutottak hozzá nagyobb összegekhez. A hibának egészen egyszerű oka volt: az alap kezelője meghamisította az alap teljesítményét, mintegy 40 százalékkal többnek mutatva a valóságosnál.

A probléma megoldását az alap felszámolása mellett a korábban kifizetett hozamok újbóli összegyűjtése jelentheti, így az alap megmaradt tőkéje igazságosan felosztható lenne a károsult befeketetők között - közölte Thomas Dubbs, az alap felszámolásában résztvevő ügyvédi iroda tagja. Ily módon a már korábban kiszállt befektetőktől mintegy 100 millió dollárt szeretnének visszaszerezni, amiből “Rambonak" 1.3 millió dollárral és kamataival kellene kivennie a részét.

A színészek természetesen nem akarják visszafizetni a tekintélyes összegeket, és azzal érvelnek, hogy ők a kifizetések pillanatában a csalásról mit sem tudva, jóhiszeműen fogadták el a hozamokat, és ezzel nem károsítottak meg egyetlen másik befektetőt sem. Ugyanezen az állásponton van Ed Koch is, akinek kb. egymillió dollárra rúgnak az esettel kapcsolatos kötelezetségei.

Az eset ugyanakkor messze nem egyedülálló az Egyesült Államokban. Az 1,000 milliárd dollárt meghaladó piacon számos hasonló bukást élhettek át a befektetők az elmúlt időkben. Az esetek nagy részében a bukott alapban "bentragadt" ügyfelek igyekeznek felkutatni a korábban haszonnal kiszállt befeketetőket, hogy igazságosabban számolhassanak el, megosztva a profit maradékát, vagy az esetleges vezteséget. A tapasztalatok eddig azt mutatják, hogy a hedge fundok esetében rendkívül nehéz érvényre juttatni ezt az érvelést, és a tőkének általában csupán töredékét sikerül összegyűjteni.

A legtöbb esetben a csalást egy igen kézenfekvő módszerrel követik el az alapok kezelői: a kiszállni vágyó befektetők követeléseit az újonnan csatlakozók befizetéseiből elégítik ki. Ha tehát sikerül a helyes, és jövedelmező működés látszatát fenntartani, és nem vonnak ki hirtelen az új befizetéseknél nagyobb mennyiségű tőkét az alapból, akkor a csalás sokáig rejtve maradhat a külvilág előtt (egyfajta pilótajáték).

Ez első ránézésre rendkívül egyszerűnek tűnik, de a tapasztalatok szerint előbb-utóbb mindig eljön az a pillanat, amikor egy meghatározó befektető (sokszor a jelentősnek beállított profit realizálásának szándékával) kiveszi megtakarítását az alapból, de ha ez nem is következik be, a "sikerhez" szükség van "gyanútlan" letétkezelőre, és "figyelmetlen" könyvvizsgálóra is.

A felfedezett csalások elkövetőinek jogi felelőssége világos, és a bíróságok nem is haboznak ezt többéves, letöltendő börtönbüntetésekkel is nyilvánvalóvá tenni. Nehéz ugyanakkor megállapítani a Sylvester Stallone-hoz hasonló befektetők kötelezettségeit: a visszafizetést szorgalmazó károsultak, és a jóhiszeműen megszerzett profitjukat védő befektetők álláspontja egyaránt érthető és védhető. Az amerikai gyakorlat azonban látszólag utóbbiaknak kedvez, a felszámolásokat vezénylő biztosok szándéka ellenére súlyos veszteségben hagyva az alap bukásáig kitartó befektetőket.