Házi „bake rolls” fillérekből: így készül, egyszerűbb és ár-érték bajnok - bake rolls házilag recept
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
A miniszterelnök legutóbbi blogja rendhagyó alkotás. Ugyanis betegen, saját kézzel írta a bejegyzést. Nézzük, mi történt az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc háza táján!
"Tegnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom. Nem sokat törődtem vele, Klára a szokásos homeopátiás gyógyszert nyomta a kezembe, hogy egész nap azt szedjem. Szedtem is becsülettel. Megjártam Luxemburgot, a délutáni siófoki előadáson már fájt a fejem is, kezdődött a szokásos hátfájás - nálam ez mutatja, hogy hamarosan lázas leszek. Mire Siófokról Öszödre értem, már 38 fok volt a lázam. Hívtam Klárát. Ő természetesen tele volt tanáccsal, orvoshoz akart küldeni. Én ellenálltam. Mondtam, egy éjszakát megleszek anélkül is.
Most reggel van, kivételesen nem diktálom, hanem magam írom a bejegyzést. Az imént ment el az orvos. Brutális kúrába kezdünk, egyből antibiotikummal. Dolgozni kell, kétnapos reform-kormányülés, hétvégén félmaraton van, előtte még kampánynyitó. Nem most kellene ágynak esni."
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


