Mindenki ismeri azt a közhelyet, hogy csak a töltött káposzta jó felmelegítve. Érvényes ez az állítás azonban a marketing területére is: nem szerencsés dolog ugyanazt a terméket új termékként bemutatni még egyszer. A Sony nagyot hibázott, amikor egy amerikai kiállításon azt a playstationjét mutatta be, amit már ismertetett egy évvel korábban.
Mindenki ismeri azt a közhelyet, hogy csak a töltött káposzta jó felmelegítve. Érvényes ez az állítás azonban a marketing területére is: nem szerencsés dolog ugyanazt a terméket új termékként bemutatni még egyszer. A Sony nagyot hibázott, amikor egy amerikai kiállításon azt a playstationjét mutatta be, amit már ismertetett egy évvel korábban.
A Sony ezzel a 'kis' csúszással felülmúlta azt az időintervallumot, amit még egy számítástechnikával foglalkozó cég megengedhet magának. A vásárlók is tudnak várni, de nem a végtelenségig. Amikor azonban a termékbemutatón az addig is ideges tömeg meghallotta az irreálisan magas árat, akkor végképp elszabadultak az indulatok.
Úgy tűnik, a Sonynak véget ért a sikerszériája. Eddig olyan termékeket dobott a piacra, amik egyediek és újak voltak. Most úgy tűnik, hogy nagy bajba került a cég. Nemcsak a különböző szegmensekben akadnak komoly ellenfelei és versenytársai, hanem vannak olyan területek, amelyekről már úgy is beszélhetünk, mint elvesztett ügyről.
Az új számítógépes konzolt a tervezők nem csupán játékszernek gyártották: azt remélik, hogy majd a család központi gépévé válik, és ötvözi mindazon tulajdonságokat, amelyekre a család különböző tagjainak szüksége van. Így lehetne vele playstationözni, Internetezni...
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértők becslése szerint a Sony minden egyes termékén a 600 dolláros árból költségei miatt nagyobb százalékot veszít, mint amit hasonló esetekben más gyártók szenvednek el, és a becslések szerint a pénzügyi év végére -tehát jövő márciusra- várhatóan 2 milliárd dollár veszteséggel zár a PS3 típusú konzolnak köszönhetően.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







