Tegnap tették közzé az augusztus 8-i FED ülés rövidített jegyzőkönyvét, az ún. FED minutes-et. A kiadott anyag az azóta ismertté vált makroadatokkal együtt azt valószínűsíti, hogy a FED következő kamatdöntése inkább a csökkentés irányába mutat majd az emelés helyett. A lakóingatlanok piacán mutatkozó korrekció illetve az ehhez kapcsolódó vagyonhatás, az energiaárak emelkedése és a korábbi
kamatemelések hatása miatt a növekedési ráta 2007 közepén várhatóan a potenciális alatt lesz.
Bár az emelkedő maginfláció néhány tagot aggodalommal tölt el, valószínűsíthető, hogy a következő negyedévekben az árnyomás mérséklődik. Emellett azonban a felfelé mutató kockázatok maradnak. A Bizottság jelezte, hogy az augusztusi kivárás nem jelenti feltétlenül a kamatemelési ciklus végét, a piac azonban emellett is úgy véli, hogy nem lesz most több kamatemelés.
A legutóbbi kamatdöntés után számos olyan makroadat jött ki, mely egyértelműen mutatja az amerikai gazdaság lassulását. A lakóingatlanok piacán egyértelmű a korrekció, emellett a fogyasztói bizalom is csökkent. Ezen jelzések mellett minimálisra csökkent annak a valószínűsége, hogy a FED Nyíltpiaci Bizottsága következő ülésén kamatot emeljen.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







