14 °C Budapest

Bocsánatot kért a miniszterelnök - Valami tényleg nincs rendben...

Pénzcentrum
2006. augusztus 30. 05:30

A Koreai Vállalatok Szövetsége egy olyan csoportot hozott létre, amelynek 78 cég a tagja, és a neve "Venture W100 billion", azaz a 100 milliárd wonos vállalatok összefogása. Az első öt vállalkozás közül két cég foglalkozik online szerencsejátékkal, melyek 72 milliárd, illetve 52,3 milliárd won bevételt tudhatnak magukénak.


Az internetes szerencsejáték rohamos ütemben fejlődik, és a következő években két számjegyes növekedéssel lehet számolni. Egyesek szerint azonban etikai problémákat vet fel a téma, hiszen a játék függőséget okoz, ami pedig romba dönti az életünket. Az ország miniszterelnöke nyilvánosan is bocsánatot kért, amiért kormánya nem lépett fel erélyesebben a kedvezőtlen folyamatok kibontakozása ellen.

A vállalatok számára azok az igazán nagy profitot és nyereséget hozó üzletek, amelyek függőséget okoznak. Ám ez a jelenség a fiatalok körében olyannyira elterjedt, hogy a szakértők szerint valamit cselekedni kellene az ügyben.

Természetesen nem okolhatunk egyetlen vállalatok azért, mert haszonra szeretne szert tenni, ám nem hagyhatjuk, hogy a fiatalok ne tudjanak a kísértésnek ellenállni, és teljesen a játék rabjává váljanak.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem