Monetáris szigorítás mellett döntött ma a Monetáris Tanács az árstabilitás elérésének célja miatt - mondta Járai Zsigmond jegybankelnök a mai kamatdöntésről. Az infláció a következő időszakban jelentősen emelkedik majd a kormányzati intézkedések illetve egyéb külső feltételek miatt, így a korábban kitűzött jegybanki célok középtávon feltehetően nem teljesíthetők. Járai elmondta, hogy a jegybanki
célkitűzések az inflációs célok tekintetében a kormányzati intézkedések nélkül sem teljesülhetnének nagy valószínűséggel az olajár emelkedése, a forint gyengülés és emiatt az importált infláció növekedése miatt.
Járai elmondta, hogy a kormányzati intézkedések 2007-re 3%ponttal növelik a pénzromlás ütemét, 2008-ra kb. 1%ponttal. Amint fent említettük, a Monetáris Tanács és a jegybanki szakértők csapata is úgy vélte, hogy ezek nélkül is nagy valószínűséggel célt tévesztett volna az MNB az energiaárak emelkedése, a gyenge forint miatt. Ahhoz, hogy a hitelesség megmaradjon, illetve a jegybank elkötelezettsége látszódjon, a tanács újabb kamatemelés mellett döntött az idei kettő után.
Járai a Monetáris Tanács tagjainak személyes véleményét jelezve azt mondta, hogy egyesek szerint a kamatemeléseknek addig kellene folytatódnia, amíg a monetáris kondíciók az inflációs célokkal összhangba nem kerülnek. Az elnök azt is elmondta, hogy ezen gondolat közleménybe történő bekerüléséről vita folyt, mely 6-5 arányban "elvérzett", így az nem került be a hivatalos változatba. Járai úgy gondolta, hogy a kamatpolitikát a célokkal kell összehangolni, de a kamatemelések mértékéről és ütemezéséről nem kívánt előrejelzést adni. Azt elmondta, hogy a mostani 50bp beleillett a képbe.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







