6 °C Budapest

Melyik a leggazdagabb település?

Pénzcentrum
2006. augusztus 23. 10:54

Hévíz a leggazdagabb vidéki településMár az egy háztartásra jutó vásárlóerő is megismerhető a GfK tanulmányábólBudapest, 2006. augusztus 23. - A GfK Hungária Piackutató Intézet vásárlóerő tanulmányából egyebek mellett kiderült, hogy Magyarország legtehetősebb vidéki települése Hévíz.

Hévíz a leggazdagabb vidéki település. Már az egy háztartásra jutó vásárlóerő is megismerhető a GfK tanulmányábólBudapest, 2006. augusztus 23. - A GfK Hungária Piackutató Intézet vásárlóerő tanulmányából egyebek mellett kiderült, hogy Magyarország legtehetősebb vidéki települése Hévíz.

Vásárlóerő szempontjából az ország nyugat-keleti megosztottsága továbbra is fennáll: megyék rangsorában továbbra is Győr-Moson-Sopron megye vezet és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a sereghajtó.A GfK Csoport idén ötödik alkalommal térképezte fel Magyarország megyéinek és településeinek vásárlóerejét. Az idei tanulmány újdonsága, hogy már a négy számjegyű postai irányítószám szerinti bontásban is elérhetők az adatok.

Az egy főre jutó vásárlóerő szempontjából idén Hévíz a vidék abszolút győztese (vásárlóerő index: 146,9), mely előkelő pozícióját feltehetően a Balaton közelsége és termálvizei, illetve az erre épülő turisztikai vállalkozások együtt biztosítják. Két évvel ezelőtt Hévíz még a második volt a vidéki települések rangsorában, bár vásárlóerő indexe némileg nagyobb, 148,8 volt.

Hévíz vásárlóereje az utóbbi néhány évben emelkedett számottevően, ugyanis 2002-ben még a 26. helyen állt a több, mint 3000 települést magában foglaló listán. Az idei év legmagasabb vásárlóerő indexű vidéki települései között második helyen Telki áll. (vásárlóerő index: 141,7). Ez a település két évvel ezelőtt negyedik volt a vidéki települések rangsorában, 2002-ben viszont 155,2-es vásárlóerő index értékkel a dobogó legfelső fokán állt.Telkit 2006-ban Balatonföldvár (vásárlóerő index: 138,2), és Tihany (vásárlóerő index: 134,9) követik az élbolyban.

A tanulmány megállapításai szerint Magyarországon a 2004. évi időszakhoz képest jelentős változás nem történt. Az öt legkisebb egy főre jutó vásárlóerővel rendelkező település (sorban Kiscsécs, Csenyéte, Rakaca, Gilvánfa, Szakácsi) többsége esetében némi javulás érzékelhető, de az ő vásárlóerejük még így is csupán az országos átlag nem egészen harmadát teszik ki. E települések kivétel nélkül a dél-dunántúli Baranya, illetve az ország legnagyobb gazdasági nehézségeivel küzdő megyéinek egyikében, Borsod-Abaúj-Zemplénben találhatók. Ez utóbbi megye egyébként a megyék rangsorában is a sereghajtók között áll, hiszen a 19 megyéből a 18. helyen szerepel. (vásárlóerő index: 82,9).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megyék rangsorában Budapest vezet (vásárlóerő index: 135,4) a megyék mindegyikét megelőzve. A főváros 2000 óta tíz ponttal növelte vásárlóerejét, ami nagyon jelentős növekedés. Budapestet továbbra is a nyugati határvidéken elterülő Győr-Moson-Sopron megye (vásárlóerő index: 108,7) követi, az utolsó helyen pedig a gazdaságilag depressziós Szabolcs-Szatmár-Bereg (vásárlóerő index: 80,3) áll. A 2000 óta eltelt hat évben a megyék közötti különbség kissé nőtt: Győr-Moson-Sopron megye tovább növelte előnyét a többiekkel szemben.

Békés megyében csökkent leginkább ebben az időszakban az egy főre jutó vásárlóerő. Csökkenést tapasztaltak még Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy és Tolna esetében. A többi megye vásárlóereje a legfrissebb felmérés szerint nem változott számottevően ebben az időszakban.

Forrás: GfK Hungária Vásárlóerő Index 2006-2007

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem