Megéri-e a neten vásárolni?

Pénzcentrum
2006. július 25. 12:00

Hódít az on-line. Már szinte mindent beszerezhető a neten keresztül, a pelenkától a műszaki cikkekig, az autógumi belsőtől a NASA technológiát is felülmúló segédeszközig, kinek-kinek az igénye szerint. Sokan rá is kaptak a vásárlás ízére, azonban szinte mindenkiben felmerült a kérdés: olcsóbb a neten vásárolni, vagy inkább tologassuk a bevásárlókocsit valamelyik hipermarketben? Tehát "hiperek" legyünk vagy "szájberek"?



Az online vásárlás előnyei között feltétlenül meg kell említenünk a kényelmet és a gyorsaságot. Hiszen bármikor leadhatjuk a rendelésünket, amit aztán később házhoz is szállítanak. Nem kell órákon keresztül végeláthatatlan sorok között tologatni a bevásárlókocsit, majd a kasszánál eltölteni a hétvége még hátralévő részét. Ezen előnyök azonban eltörpülnek azon egyszerű tény fényében, hogy a hipermarketekben egy átlagos családi bevásárlás alkalmával mintegy 15-20 (bár a hipermarketek szerint ez "csak" 7-8) százalékkal többet vásárolunk az előre betervezett, vagy szükséges termékeken felül, szemben a Netes beszerzés 2-5 százalékával.

Ezek mellett persze számolhatunk még az üzemanyagköltségekkel, az időfaktorral és még hosszasan sorolhatnánk azokat a tényezőket, amiért jobban megéri klikkelni mint sétálni. Ami viszont a hipermarket előnye, hogy megszagolhatjuk, megfoghatjuk a terméket, ami állítólag speciális magyar szokás.

Sok vállalkozás ismerte fel a lehetőséget és mára már ott tartunk, hogy az "ügyeskedő" kisboltok után a hipermarketek is beindítják saját on-line üzletüket. A legtöbb cég a webes megjelenés mellett "hagyományos" kereskedelmi egységet is működtet. Az áruk kiszállítását a legtöbben viszont külső cégre bízzák. A slágertermékek az italáru, a kávé, cukor, liszt só, mosószerek, papíráru. Mi is összegyűjtöttünk néhány terméket és megvizsgáltuk, hogy mit hol, mennyiért tudunk beszerezni.


A vásárlások fizetendő végösszegéből is jól látszik, hogy az on-line beszerzés jobban megterheli a pénztárcánkat (már ahol vizsgáltuk). Ráadásul ehhez, még hozzá kell számolnunk a kiszállítás díját is, ami lehet persze ingyenes is (a címtől és a vásárlás összegétől függően).

Az árak közötti eltérés azonban nem jelentős, és ezt a felárat jelentősen kompenzálja az, hogy a felszabadult időt hasznosabban is eltölthetjük, mint a sorban állás. Ha jobban utánanézünk a dolgoknak, még olcsóbban is kijöhetünk, mintha hipermarketben vásárolnánk: nincs üzemanyagköltség, és nincs "spontán többletvásárlás" sem.

Sokak szerint az online vásárlás nem pótolja, csak kiegészíti a hagyományos vásárlást. Mint ilyen viszont óriási kényelemmel jár: a szállító akár az ajtónkig is hozz a több karton ásványvizet és ezért sem kell jelentős felárat fizetnünk. Budapesten átlagosan 800 forint. Ráadásul vannak olyan termékek is a neten, amelyeket a hipermarketekben nem tudunk, vagy nem akarunk beszerezni.

Vásárlóként többféle fizetési mód közül választhatunk: fizethetünk a szállítónknak készpénzzel, az áru átvétele után, cégek esetén, külön szerződéssel, 10 napos banki átutalással, illetve bankkártyával is.
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem