7 °C Budapest

Gyurcsány kalandjai

Pénzcentrum
2006. július 11. 06:50

A miniszterelnök ismét megosztja blogján keresztül a hétvégi élményeit. Ír arról, hogy végignézte a vb döntőjét egy baráti társasággal, megsajnálta Zidane-t, ellátogatott a Volt fesztiválra, ahol füttyel örültek neki, illetve megemlíti, hogy futhatnékja van. Nézzük, tehát milyen kalandjai voltak Gyurcsány Ferencnek!



A vasárnapi döntő volt az egyetlen mérkőzés, amit a kormányfő elejétől a végéig látott. Szomorú is lett tőle, mert nem elég, hogy a francia csapatnak szurkolt, de még Zidane-t is kiállították. Erről ekképpen ír: "Nem tudom illik-e ilyet mondani, de a franciák mintha meggyőzőbben játszottak volna. Zidane-t pedig kifejezetten sajnálom. Bevallom, nem is értem, de gondolom, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Előbb-utóbb elátkozza azt a pillanatot, amikor nem bírt uralkodni az idegein. Kár, igazán kár."

Majd ezt követően ismét szervezkedésbe kezdet Gyurcsány Ferenc. Ezúttal a néppel való közös futásokat próbálja összeegyeztetni a politika rohanásával. Íme a menetrend: " Ezen a hétvégén például Helsinkiben leszek. Én ott fogok futni, de hét közben, kedden és csütörtökön futhatunk egy-egy rövidet, szokásos módon fél hétkor találkozva a Margitsziget Margit híd oldali bejáratánál, és csak egy-egy kört futunk. Holnap, kedden egy váltakozó iramú futást csinálnánk: 3 perc nagyobb iram, két perc lassabb, aztán megint nagyobb, aztán kisebb. Kifejezetten azért, hogy az állóképességünk javuljon. A csütörtöki ezek után egy egyszerűbb, egyenletes futás lenne, hétvégén pedig azoknak, akik készülnek, hogy szeptemberre mondjuk egy hosszabbat, mondjuk egy félmaratont sikerüljön futni, akkor ajánlanám a saját edzéstervemben szereplő 14-15 km-s könnyű futást, a következő két hétre pedig, ha lehet, akkor tartanánk ezt a kedd-csütörtöki időpontot. Minden különösebb felhajtás nélkül, de azért majd mondani fogom, hogy melyik nap mit csinálunk és hogy jók-e ezek az időpontok. Egyelőre úgy látom, a jövő hetet sem fenyegeti veszély, sőt az azt követő hetet sem, úgyhogy akár ki is mondhatjuk a szabályt, hogy a következő három hétben kedden és csütörtökön futunk reggelente. A hétvégek viszont nem nagyon alkalmasak arra, hogy közösen fussunk. Itt mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy teszi-e a dolgát."

Végezetül a miniszterelnök megemlékezik a VOLT fesztiválról. Szerinte azért fütyültek a fiatalok mert lelkesek, vannak azonban akik ezt másképp látták. Lássuk szerinte milyen volt a találkozás:"Nagyon normális volt a hangulat. Az hogy egy ifjúsági fesztiválon, ahol zenekarok lépnek fel és nagyon-nagyon szélsőségesen is megmutatják magukat a különböző ízlések, vélemények, kultúrák, hogy taps is van meg fütyülés is, meg nevetés is, meg nagyon komoly kérdések is, az teljesen normális. Ellenségeskedésnek viszont nyomát sem láttam. Inkább keresték a kontaktust, a kapcsolatot. Az meg teljesen rendben van, hogy nincsenek attól hasra esve, hogy ott a miniszterelnök, miért is kellene. De azért az nem rossz, hogy a fejlesztési rész-hozzájárulás, vagy ahogyan a legtöbben hívják, az állami felsőoktatásban is bevezetendő tandíjra vonatkozó bejelentést követő egy-két héttel nem harcos elutasítással, tüntetéssel fogadták az erről szóló vitát, és magát a miniszterelnököt. Kifejezetten reményteljesnek látom azt a párbeszéd-készséget, amit a fesztivál közönsége is mutatott. Itt nincs erős indulatos politikai elutasítás, ami korábban nem lett volna feltétlenül szokatlan. Ezt biztatónak gondolom. Minden esetre próbálom úgy szervezni a nyarat, hogy egy-két fesztiválra még eljussak."
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm