Kritikusan értékelte a kormányfő által ismertetett megszorító csomagot Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója. A szakember hiányolja a reformokat és a kiadáscsökkentést. Véleménye szerint nagy hiba lenne, ha a régi reflexek diadalmaskodnának, és a forintgyengítésben keresné a kormányzat a problémák orvoslását. Heim szerint a forint gyengítése nem jelentene megoldást a problémákra. A
Kritikusan értékelte a kormányfő által ismertetett megszorító csomagot Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója. A szakember hiányolja a reformokat és a kiadáscsökkentést. Véleménye szerint nagy hiba lenne, ha a régi reflexek diadalmaskodnának, és a forintgyengítésben keresné a kormányzat a problémák orvoslását.
Heim szerint a forint gyengítése nem jelentene megoldást a problémákra. A szakértő úgy gondolja, hogy a politikának nem kellene utalásokat tenni az árfolyamra, a piac azt képes önmaga is meghatározni.
A kormányfő esetleges kamatcsökkentési lehetőségekről beszélt, ugyanakkor ha a forint gyengül, akkor erre kevés esély lesz Heim szerint. A gyenge árfolyam az inflációban is többletnövekedést okoz, mely a kamatokat inkább felfelé kényszeríti. A magas kamatok fékezik a növekedést és a költségvetés kamatterheit is növelik. Ha esetleg a kormány azzal kísérletezik, hogy a hozamgörbe rövid végét alacsonyan tartsa, a hosszú hozamok akkor is megemelkednek a forintgyengülés és az inflációs félelmek miatt.
Heim szerint a mostani bejelentések tipikus régi típusú intézkedések. Inkább az inaktív rétegnek kedveznek, a vállalkozásokat nem igazán ösztönzik. Az élőmunka drágítása kifejezetten káros, míg a szolidaritási adó vállalatokat terhelő része elfogadható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vezérigazgató szerint ha a kormányfő nem tett volna a forint gyengítésére vonatkozó üzeneteket, akkor a piacokon nyugalom és optimista hangulat uralkodna. A hozamok reggeli emelkedését és a forint gyengülését a sávközépre tett utalás okozhatta. Heim úgy véli, a következő években a kötvénypiac teljesítménye a részvénypiacnál jobb lehet, nagy tartalék van a hosszú kötvényekben (ha felelős költségvetési politikát láthatunk). A BUX a következő négy évben 17-23,000 közé ragadhat, sokáig mozoghatunk 20,000 pont körül.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








