13 °C Budapest

Kuncze összeakasztja a bajszát

Pénzcentrum
2006. május 25. 11:15

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, nem megy el a parlamenti pártok és a miniszterelnök mai tanácskozására. Szerinte a nyilvános találkozó "egy nagy összeveszés" lesz.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, nem megy el a parlamenti pártok és a miniszterelnök mai tanácskozására. Szerinte a nyilvános találkozó "egy nagy összeveszés" lesz - hangzott el a közszolgálati televízióban.

Hozzátette: a miniszterelnök azt az álláspontot képviseli majd a megbeszélésen, amelyet a koalíciós pártok elhatároztak, vagyis beszámol arról, hogy az MSZP és az SZDSZ szeretné módosítani a választójogi törvényt és az önkormányzati jogszabályokat.

"Látom előre a koreográfiát. Nyilván a Fidesz és a KDNP azt fogja mondani, hogy ne erről beszéljünk, hanem az ország valós helyzetéről, ki a felelős azért, hogy ide jutottunk, satöbbi, satöbbi" - fogalmazott Kuncze Gábor.

A liberális pártelnök úgy vélekedett, hogy "ebből így nem lesz semmi, én meg úgy ítéltem meg, hogy erre a játékra nekem nem kell jegyet váltanom".

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem