Három milliárd forintból, 150 hektáron, Mecsextrém néven az országban egyedülálló ökoturisztikai kalandpark épül a Mecsekben.
Három milliárd forintból, 150 hektáron, Mecsextrém néven az országban egyedülálló ökoturisztikai kalandpark épül a Mecsekben.
A Mecseki Erdészeti Zrt. a 3 milliárd forint értékű és 2010-ig tartó fejlesztést önerőből, pályázatokból a város támogatásával, továbbá vállalkozói tőke bevonásával igyekszik előteremteni. A befektetés 10 év alatt a belépőkből megtérülne, az első időszakban évi 60-70 ezer, majd 2010-től évi 100-150 ezer látogatóra számítanak.
A beruházó a 150 hektáros, azaz 300 futballpályányi területen mintegy félszáz különböző játékkal várja majd az érdeklődőket. Ezek között lesz csúszda, motor-, kerékpár- és gördeszkapálya, mászófal, lombkorona magasságban ügyességi pálya is. A látogatók ellátásáról büfékben, étteremben, szállodában gondoskodnak majd. A helyszínen már működik egy erdei iskola, ebből kiindulva a vendégeknek a Mecsek értékeit, védett állat- és növényvilágát is szeretnék bemutatni.
A kalandpark kivitelezése már megkezdődött, a munkálatokra idén 200 millió forintot költenek, ennek köszönhetően év végére már több játék használható lesz.
Az állami tulajdonú, 52 ezer hektáron gazdálkodó, 250 dolgozót foglalkoztató és évente 3 milliárd forint árbevételt produkáló vállalat a fejlesztéssel saját értékét kívánja növelni, és tevékenységi körét szeretné bővíteni.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







