A Budapestről induló SkyEurope járatok a legpontosabbak, derül ki abból a gyorsjelentésből, amelyet a cég az elmúlt 3 hónap adatai alapján hozott nyilvánosságra. A vizsgálat Európa mind a 16 desztinációjára kiterjedt, ahova a SkyEurope Budapestről repül. A Ferihegyről induló és érkező SkyEurope gépek több mint 90 százaléka időben érkezett meg a célállomásra. A maradék, kevesebb mint 10 százalék késése ugyanakkor nem haladta meg a 30 percet. Ez az arány nemcsak a "fapados" repülőtársaságok között kiemelkedően jó eredmény, hanem minden más összehasonlításban is megállja a helyét.
A cég elemzése szerint, már a földön eldől, hogy ki lehet a legpontosabb repülőtársaság a jövőben. A SkyEurope jó eredménye elsősorban annak köszönhető, hogy a légitársaság saját földi kiszolgálást végez Budapesten. E személyzet gyors munkája lerövidíti a földön való tartózkodás időtartalmát. A SkyEurope többek között elvégzi a check-in tevékenységet és a jegyeladást is. A légitársaságnak saját buszparkja van a reptéren, amellyel kiviszi az utasokat a repülőhöz, ezáltal gyorsabbá válik a ki és beszállás. A SkyEurope végzi a rakodást és a "repülőkitolást" is Ferihegyen. Összesen 60 fő dolgozik a repülő-kiszolgálásnál.
Saját földi kiszolgáló személyzettel, azaz szaknyelven szólva "Ground Handlinggel" a SkyEurope mellett, jelenleg csak a Malév rendelkezik. Az egyéb légitársaságokat a Budapest Airport szolgálja ki.
A cég szerint a járatok pontossága is a minőségi szolgáltatás részét képezik. Ezért ezen információk fontosak lehetnek az utasok számára, ha jegyvásárlás előtt meg kívánják vizsgálni mely légitársaságok a legmegbízhatóbbak ma Budapesten. Ennek érdekében a társaság a jövőben is nyilvánosságra fogja hozni késési adatait.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







