Elkészült a kormányprogram első változata - nyilatkozta az Inforádiónak Gál J. Zoltán. A MEH politikai államtitkára szerint az igazgatás és az államreform ügyében már megállapodott az MSZP és az SZDSZ, de hamarosan dűlőre jutnak az egészségügy átalakítását illetően is. A jövő héten megindul az egyeztetés a három ellenzéki párt vezetőivel és a fontosabb társadalmi szervezetekkel is. A
kormányprogram várhatóan május 30-án kerül az Országgyűlés elé.
Elkészült a kormányprogram első változata - nyilatkozta az Inforádiónak Gál J. Zoltán. A MEH politikai államtitkára szerint az igazgatás és az államreform ügyében már megállapodott az MSZP és az SZDSZ, de hamarosan dűlőre jutnak az egészségügy átalakítását illetően is. Gál elmondta, hogy az MSZP és az SZDSZ között zajló koalíciós tárgyalások olyan fázisba jutottak, hogy egyes területeken már megszületett, más területeken pedig nagyon közel van a megállapodás.
"A kijelölt miniszterelnök első dolga a kormány megalakulása után az lesz, hogy mintegy 18 törvényjavaslatot a parlament elé terjesszen. Ezek nagyobb része az államreform ügyét érinti, ezen belül egyfelől a központi közigazgatás és az önkormányzati igazgatás átszervezését" - mondta Gál J. Zoltán az Inforádiónak.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








