22 °C Budapest

A Vorskla Steel vállalat beruházást tervez a záhonyi térségben

Pénzcentrum
2006. április 19. 14:48

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Székely Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint David Webster, a Vorskla Steel AG elnök-vezérigazgatója a mai napon, a GKM-ben memorandumot írt alá a cég tervezett, a záhonyi térségben megvalósuló beruházásáról. A mintegy 300 millió euróból megvalósuló projekt

kivitelezési munkái 2006 második felében kezdődhetnek el, a termelés pedig várhatóan 2009-ben indulhat meg. A beruházás a tervek szerint 800-1,000 embernek biztosít munkát a régióban.

A svájci bejegyzésű Vorskla Steel AG ukrajnai leányvállalatát 2005-ben hozták létre acéllemezek előállítása céljából. A cégcsoport stratégiájának fontos részét képezi az Európai Unió területén létrehozandó acélhengermű, melynek helyszínéül Záhony térségét választotta a vállalat. A beruházói döntés meghozatalában jelentős szerepet játszott a Tisza, mint vízi szállításra alkalmas útvonal elérhetősége, valamint az ukrán széles nyomtávú és a hazai vasút összekapcsolhatóságának lehetősége.

A memorandum rögzíti a projekttel kapcsolatos támogatási lehetőségeket:

1. A projekt foglalkoztatási szempontból különösen fontos

A Záhony és Kisvárda térségében 9.5%-os a munkanélküliség, 7,000-en keresnek állást. A 800-1,000 fős tervezett üzem gyökeresen átalakíthatja a térség szakmakultúráját, a szakképzés jövőjét és esélyt ad a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésére. Ezt segíti a munkavállalók felkészítési költségei alapján nyújtott képzési, valamint az alkalmazottak bérköltségéhez nyújtott foglalkoztatási támogatás.

2. A létrehozandó ipari park számára nyújtható támogatások

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A záhonyi térségben egy új ipari park létesül, a park területének mintegy felén a Vorskla Steel, a fennmaradó területen a potenciális beszállítók, illetve más cégek telepednének le. A telekhatáron belüli infrastruktúra kialakításához, valamint a logisztikai és disztribúciós beruházások megvalósításhoz pályázati úton igényelhető támogatás.

3. A tiszai kikötő fejlesztése

A beruházó igénybe kívánja venni a Tiszát, mint szállítási útvonalat, ezért a memorandum rögzíti ennek fejlesztési szándékát, valamint egy megfelelő kikötő létesítését.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?