A mai napon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tele2-t ötven millió forintra bírságolta, mert érvelése szerint a Tele2 bizonyos reklámjai megtévesztésre alkalmasak voltak. A Tele2 tudomásul veszi a GVH döntését, bár azzal nem ért egyet, és jogorvoslattal kíván élni a kiszabott bírság ellen, mert sem mértékét, sem alapjait nem tartja jogosnak.
A Tele2 a versenytársaknál kedvezőbb áron kínál egyszerű, kényelmes és könnyen igénybe vehető szolgáltatásokat. Ezzel összhangban, meglévő és leendő ügyfelei érdekében kommunikációjában szintén a közérthetőségre törekszik. A társaság ezért vitatja a GVH határozatának jogosságát, amely szerint kommunikációja alkalmas lett volna a fogyasztók megtévesztésére.
A vezető alternatív telekommunikációs cég különösen sajnálja, hogy a Versenyhivatal elmarasztalta az ingyenes hétvégék egyes hirdetéseit is, mivel a Tele2 valóban semmilyen ellenszolgáltatást, sem elkötelezettséget nem kért e napokon a vezetékes hívásokért, ráadásul még a regisztráció is ingyenes volt.
„Többszázezer elégedett ügyfelünk megértette a reklámjaink által közvetített üzeneteket – szolgáltatásainkat igénybe veszik. Úgy gondoljuk, hogy azért teszik, mert megéri nekik.” – mondta Laczkó Tóth Gergely, a Tele2 ügyvezető igazgatója.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 05:32

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:55

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 20:29



