Néhány hónapja úgy tűnt, a keresztény tiltakozások elérték céljukat és mégsem jön létre az xxx-es domain, mostanra viszont az AP értesülései szerint két demokrata szenátor is újra síkra szállt az ügy érdekében.

Max Baucus és Mark Pryor szenátorok szeretnék elérni, hogy az interneten hemzsegő pornográf tartalmat .xxx-es domainekre száműzzék, megkönnyítve ezzel a szoftveres blokkolást, amivel a gyerekek könnyebben védhetővé válnának ezen tartalmaktól.
A politikusok szerint a kezdeményezés tulajdonképpen olyan, mintha kialakítanánk a világhálón egy felnőtt-negyedet, ahonnan kívánatos lenne a fiatalokat kizárni.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.