Majdnem mindenki számítógépet ígér...

Pénzcentrum
2006. március 20. 11:00

Az MSZP választási ígéretei szerint minden ötödik általános iskolás és minden harmadik középiskolás gyerekre jut majd egy számítógép. A Magyar Hírlap számításai szerint, ha az elavult gépeket is lecserélik újakra, akkor háromszázezer gép megvásárlásáról lehet szó, vagyis meg kellene kilencszerezni a mostani gépparkot. Ha az elavult gépekhez nem nyúlnak, akkor elég lenne kétszázezer számítógép is.

 

Hiller István szerint erre uniós források adnak majd lehetőséget, Magyar Bálint szabad demokrata oktatási miniszter szerint azonban az MSZP ígéretei az EU elvárásait is meghaladják. Az SZDSZ szerint elég lenne az unió ajánlásait teljesíteni, mely szerint minden 5-6 gyerekre kellen egy gép.

 

Magyar szerint évi 8-10 milliárdból megvalósítható lenne a géppark bővítése és modernizálása, a következő nágy évben emellett minden intézménybe el kellene juttatni az üvegszálas internetet.

 

A Fidesz is utalt már arra, hogy indokoltnak tartja az iskolák számítógépesítését, az MDF programjában azonban nincs szó ilyenről.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 20. 19:27