A költségvetés februári egyszerűsített vállalkozói adóbevétele 16,5 milliárd forint, ami 0,5 milliárddal kisebb a PM előrejelzésénél, ugyanakkor 23,9 százalékkal haladja meg a 2005. év második hónap adatát. Februárban a tavalyi IV. negyedévi evát kellett befizetni, valamint ki kellett egészíteni 100 százalékra a 2005. évi adóelőleget - írja a Kormányzati Portál.
Az eva 2003-ban indult Magyarországon, az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd, tavaly 91,4 milliárd folyt be a költségvetésbe eva formájában. Azok az egyéni és társas vállalkozók illetve vállalkozások tartoznak az eva körbe akik, illetve amelyek éves bruttó árbevétele nem éri el a 25 millió forintot. Ezek a vállalkozók illetve vállalkozások bruttó árbevételük 15 százalékát fizetik be egyszerűsített vállalkozói adó formájában.
Gigateszten 37 márka fej- és fülhallgatói: ezek most a legjobb vételek, ha minőségit akarsz magadnak
37 márka 124 fej- és fülhallgatóját – 91 fülhallgató, 33 fejhallgató – vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete.








