A bűncselekményekből származó jövedelem után is be kell fizetni a személyi jövedelemadót, mindegy hogy az csalásból, sikkasztásból, vesztegetésből, rablásból, vagy éppen bennfentes kereskedelemből származik. Az adótörvény szerint nem számít, hogy legálisan, vagy illegálisan jutottunk pénzhez, csak az a lényeges, hogy szert tettünk-e jövedelemre.
A bűncselekményekből származó jövedelem után is be kell fizetni a személyi jövedelemadót, mindegy hogy az csalásból, sikkasztásból, vesztegetésből, rablásból, vagy éppen bennfentes kereskedelemből származik. Az adótörvény szerint nem számít, hogy legálisan, vagy illegálisan jutottunk pénzhez, csak az a lényeges, hogy szert tettünk-e jövedelemre – írja a Világgazdaság.
A bennfentes kereskedelem vagy tisztességtelen árfolyam-befolyásolás címén szerzett bevételt az szja-bevallás 16. sorában kell feltűntetni. Ebből levonható a megszerzés érdekében felmerült kiadás, a különbözet pedig növeli az összevont adóalapba tartozó jövedelmet. A tavaly szerzett ilyen jövedelem után 18 és 38% közötti terhet kellett leróni.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a fentiek 2002. január 1-jén kerültek bele az adótörvényekbe, mivel a bíróság nem mindig él a vagyoni előny elvonásával, így ez adóköteles.
Érdekes helyzet persze, amikor valaki bevallja az illegálisan szerzett jövedelmét, a hatóságok azonban nem is tudtak a törvénytelenségről. Az APEH-nek ekkor feljelentési kötelezettsége van...
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






