13 °C Budapest

Újra ölt a vírus! - Intézkedniük kellett a hatóságoknak

Pénzcentrum
2006. február 22. 10:16

Védelmi intézkedéseket rendeltek el Szlovákiában a Dunaszerdahelyi Járásban, Gabcsikovó községben, ahol egy vadmadárban kimutatták a madárinfluenza H5-ös vírusát.

 
A szakemberek még vizsgálják, hogy a szélsőséges körülmények között emberre is veszélyes N1-es altörzsről van-e szó, de a szükséges intézkedéseket már elrendelték. Mivel a vadmadár tetemét az országhatárhoz közel találták meg, az ilyenkor szükséges védő-, illetve megfigyelési zóna egy része átterjed magyar területekre is.
A magyar állategészségügyi hatóságok a szlovák társszervezetektől kaptak értesítést arról, hogy a madárinfluenza szlovákiai megjelenése miatt védőzónát alakítanak ki Gabcsikovó község három kilométeres körzetében. Ez azt jelenti, hogy a védőzóna egy része átterjed az országhatáron. E miatt a magyar hatóságoknak is intézkedniük kellett.
Magyarországon egyetlen település sincs a védelmi zóna területén, és állattartás sem zajlik ott: gyakorlatilag a Duna árterületéről és szigetes részéről van szó. A magyar szakhatóságok azonban még az éjszaka folyamán megtették a szükséges előkészületeket, ma reggel pedig összeült a megyei védelmi bizottság is, hogy a szükséges megelőző intézkedéseket meghozza.
A szakmai előírások szerint ugyanis, ha megjelenik valahol a madárinfluenza vírusa, akkor a védelmi zónánál nagyobb, tíz kilométeres körzetben úgynevezett megfigyelési zónát alakítanak ki. Értelemszerűen ez is átterjed Magyarországra, és eléri nyolc település egyes részeit is. A nyolc település: Kisbodak, Püski, Dunaremete, Darnózseli, Lipót, Hédervár, Ásványráró és Mecsér.
A védelmi zónán belül szigorúbb intézkedések érvényesek, mint a megfigyelési zónában – lakott területeket azonban csak az utóbbiak érintenek. E szerint az említett nyolc településen már zajlik a háziállatok, szárnyasok felmérése és regisztrálása. Felügyelni kell továbbá az állatok mozgását, és tilos vásárt, piacot, valamint állatbemutatót tartani, illetve tilos a vadászat is.
Az említett településekre a megfigyelési zóna felől bevezető utakon már felállították az ellenőrzési pontokat, ahol rendőrök segítségével felügyelik, hogy betartják-e a szükséges megelőző intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan elindult a lakosság tájékoztatása is.
Ezekre az intézkedésekre biztonsági okok miatt van szükség. A madárinfluenza nem jelent meg az említett településeken: a cél az, hogy ez így is maradjon. Magyarországon továbbra is állategészségügyi probléma a madárinfluenza: emberek, sőt háziszárnyasok sincsenek veszélyben.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm