Best of Orbán

Pénzcentrum
2006. február 10. 16:10

A tegnapi napon az MSZP választási ígéreteiből szemezgettünk, most pedig két Orbán Viktorral készült interjúból emelünk ki néhány gyöngyszemet.

Az első interjú ma reggel készült a Magyar Televízió „Napkelte" című műsorában. Ebben Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországon a gazdaság bajban van, ám a problémákat nem lehet megszorításokkal orvosolni.
 
„Nem akarjuk az embereket meggyőzni arról, hogy hogyan élnek," mert azzal ők tisztában vannak. A Szövetség elnöke szerint az emberek rosszabbul élnek, mint korábban. A parlamenti választások alkalmával a polgárok eldöntik, hogy melyik irányra voksolnak, milyen jövőt választanak.
A műsorvezető felvetésére elmondta, hogy a munkahelyteremtő intézkedésekkel kapcsolatban meg kell kérdezni azokat is, akik az embereket foglalkoztatják. A vállalkozók a Gazdasági Konzultáció kapcsán egy tíz pontból álló javaslatot tettek az asztalra.
Az egykulcsos adórendszerrel kapcsolatban elhangzott: a vállalkozói rétegnek ez kedvező lenne – megszűnne a jelenlegi bonyolultság a bevallásban – de egyelőre nem látni, hogy a családi adózást hogyan lehet az egykulcsos rendszerbe beilleszteni. Orbán Viktor leszögezte: szeretné, ha az alkotmány rögzítené, hogy a magyar állam elismeri a gyermeknevelés költségeit. Ahogyan más vállalkozásoknál, úgy a gyermeknevelésnél is le lehessen írni bizonyos költségeket és ezt az adórendszeren keresztül lehet megvalósulni. Az a jó adórendszer, amely a gyermeknevelést, a munkát és a családot össze tudja kapcsolni.
 
Bármelyik párt nyeri is a választásokat, valamit tennie kell a gazdasággal – hangzott a felvetés. Erre válaszolva a Fidesz elnöke elmondta, hogy a többi politikai szereplővel azonos a helyzetértékelés: baj van. Ma minden embernek több mint egymillió forint nyomja a vállát államadósság formájában. Az állami gazdálkodás komoly válságban van. A helyzet megoldására semmiképpen sem lehet megszorításon alapuló gazdaságpolitika, a megoldás kulcsa a munkahelyteremtésben van.
Ha a Fidesz nyeri meg a választásokat, akkor felére csökkenti az autópálya-matricák árát és megépíti a 4-es metrót is – fogalmazott Orbán Viktor tegnap a Tv2 “Tények" című műsorában.
 
Orbán Viktor a műsorban elmondta, hogy a tb-járulék 10%pontos csökkentése 19%-ra új munkahelyeket hoz létre, és segít megvédeni a meglévő álláshelyeket is. Ez nem ígéret, hanem megoldási javaslat.
A július elsejétől tervezett járulékcsökkentés 200 ezer új munkalehetőséget eredményezhet. Ehhez hozzátette még: a már meglévő, ám jelenleg be nem jelentett munkahelyek is átkerülhetnek a fehér gazdaságba, ha csökkennek a munkáltatók terhei. A ma uralkodó munkaellenes szemléletet meg kell változtatni, ennek eszköze a tb-járulék mérséklése.
A foglalkoztatási mutatókról szólva megjegyezte, hogy az csak hókusz-pókusz. Hiszen az országjárás bőséges tapasztalatot adott arról, hogy az emberek milyen nehezen találnak munkát, milyen méltatlan az idősebb munkavállalók helyzete. A Fidesz célkitűzése az, hogy mindenki aki akar, dolgozhasson. A 14. havi nyugdíj bevezetése is annak a függvénye, hogy a járulékcsökkentés hatására mennyire dinamizálódik a gazdaság. Egy kormányzati cikluson belül bevezethető a 14. havi nyugdíj, ami egyfajta családtámogatási rendszerben is értelmezhető, hiszen sok nyugdíjas támogatja a fiatalokat.
 
Az euró bevezetésével kapcsolatban a Szövetség elnöke kijelentette: kétségei vannak a 2010-es dátummal kapcsolatban.
Magyarország építi a világon a legdrágábban az autópályákat – szögezte le Orbán Viktor. Kiemelte, hogy a gépkocsi nem kényelmi cikk, hanem a munkahely keresésnek és megtartásának az eszköze. A Szövetség elnöke elmondta: az autópálya-matricák árát meg kell felezni. Ha pedig a Fidesz alakít kormányt, akkor megépíti a 4-es metrót. Hozzátette, hogy elfogadható az 5-ös metró vonala is és cél egy külvárosi vasútrendszer létrehozása mindemellett, ami összekapcsolja a metrót és a vasutat, ezzel segítve sok százezer dolgozó ember közlekedését.

Az egészségüggyel kapcsoltban elhangzott: a Fidesz semmit nem akar eladni, hanem állami felelősségi körben akarja tartani a magyar egészségügyet, mert az nem üzlet. A parlamenti választás a szabadság és a közakarat ünnepe – mondta Orbán Viktor hozzátéve, hogy minden megtesz azért, hogy ez így is maradjon.

Kapcsolódó cikkek:

Feri jobban beszél, egyre jobban...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13