Hosszú ideig hangoztatták a Skype Technologies vezetői, hogy VoIP és instant messenger rendszerük nem fog együttműködni más szolgáltatók hasonló programjaival, most azonban úgy tűnik, megtört a jég.
Hosszú ideig hangoztatták a Skype Technologies vezetői, hogy VoIP és instant messenger rendszerük nem fog együttműködni más szolgáltatók hasonló programjaival, most azonban úgy tűnik, megtört a jég.
A vállalat szóvivője elismerte, hogy tárgyalások folynak a versenytársakkal, a nyitás azonban semmiképpen sem a közeljövőre várható.
A menedzsment korábbi nyilatkozataiból kiderül, hogy a Skype mindig a fogyasztói igényeket szem előtt tartva fejlesztett, így elsőként a hagyományos telefonhálózatok irányába nyitottak, az interneten belüli kompatibilitás megteremtése még a jövő zenéje.
A Skype azonban nem várhat ezzel túl sokáig, hiszen anyavállalatának, az eBay-nek az aukciós üzletága igényli, hogy a felhasználók széles köre kapcsolatba tudjon lépni egymással a bizalom erősítése érdekében. Emellett az is a nyitás mellett szól, hogy számos konkurens már bejelentette, mindenképpen a kompatibilitásban látják a jövőt.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








