Orbán:"Akinek ma nincs lakása, az úgy érzi, hogy nem is lesz" - Neked van lakásod?

Pénzcentrum
2006. február 6. 16:17

A kormány kergeti a Fideszt. - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Nemzetben ma megjelent, vele készült interjúban. A volt miniszter elmondása szerint a nemzeti konzultáció olyan tudással vértezte fel őket, amellyel ma a politikai közéletben más nem rendelkezik.

A kormány kergeti a Fideszt. – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Nemzetben ma megjelent, vele készült interjúban. A volt miniszter elmondása szerint a nemzeti konzultáció olyan tudással vértezte fel őket, amellyel ma a politikai közéletben más nem rendelkezik.
Orbán Viktor szerint a luxusbaloldal kormánya nem ismeri azokat az egyszerű  problémákat, amelyekkel ők a nemzeti konzultációk alkalmával találkoztak. Ha pedig mégis ismeri, akkor nem érti meg őket.
Három komoly kérdésről van szó: munka, otthon és család. A pártelnök elmondása szerint a nemzeti konzultáció világosan megmutatta: ma Magyarországon leginkább attól félünk, hogy elveszítjük a munkahelyünket. Legtöbb családban van egy vagy akár két munkanélküli, illetve olyan családtag, akinek az állása közvetlen veszélyben van. A még munkával rendelkezők félelme uralja a közhangulatot. Õket kellene megnyugtatni, nekik visszaadni a biztonság érzetét, hogy számíthassanak arra, aki Magyarországon dolgozni akar, annak igenis jut majd munkalehetőség. Akinek ma nincs lakása, az úgy érzi, hogy nem is lesz, akinek van, az úgy érzi, kevés az esélye a továbblépésre. Megállt, befagyott a lakástámogatási rendszer.
A családok helyzetét érintve Orbán Viktor szerint: semmilyen világgazdasági vagy belgazdasági indoka nincs annak, hogy az emberekről a hatodik, hetedik és a nyolcadik bőrt is lehúzzák a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok, és olyan nyereséget tegyenek zsebre, ezt luxusprofitnak nevezem, amit egyetlen más európai országban sem könyvelhetnek el.
Mindenért többet kell fizetünk – mondta.  A villanytól, a víztől, a kommunális szolgáltatásoktól, a szemétszállítástól kezdve a közlekedésen, az autópálya-használaton át a ruháig, a kávéig, a gépkocsiig. Magyarországon, ahol az emberek negyedannyit keresnek, mint Ausztriában, a legtöbb termékért többet fizetünk, mint az osztrákok. A megélhetés költségei radikálisan nőttek, négy év alatt mintegy ötven százalékkal. Ezért nem elegendő csak azt kitűzni, hogy mindenkinek legyen munkája és legyen minél magasabb fizetése, az is cél, hogy a luxusprofitot letörjük. Ne engedjük, hogy saját országunkban a monopolhelyzetet élvező cégek elvegyék munkabérünk tekintélyes részét olyasmiért cserébe, amit nem nyújtanak, olyan szolgáltatásokért, amiket valójában nem kapunk meg.
Orbán szerint a magyar gazdaságnak nem a költségvetési hiány, nem az eladósodás és nem az államadósság elszabadulása a fő gondja. Ezek súlyos bajok, de nem okok, hanem következmények. A magyar gazdaság lényegi problémája, hogy nem a saját lábunkon állunk. Ahhoz, hogy száz forint értéket előállítsunk, ma százötven forint hitelt veszünk fel.
Magyarországon ma azok a luxusbaloldaliak építik a kapitalizmust, akik valaha naponta elmagyarázták nekünk, hogy milyen a kapitalizmus. És pontosan olyanra formálták, mint amilyet tanítottak nekünk. Továbbra is azt gondolják, a kapitalizmus lényege, hogy a nagy hal megeszi a kis halat. Ez ma már a cégek versenyében sem igaz, és végképp érvénytelen a nemzetgazdaságok esetében. Ausztria vagy Belgium sem nagyobb, mint mi, mégsem eszik meg őket. De nem eszik meg a cseheket vagy a szlovákokat sem. Magyarország luxusbaloldali kormányai kalaplevéve, kezüket tördelve, a létezésünkért is elnézést kérve járulnak a külföldi vállalatok színe elé, ahelyett, hogy érvényesítenék nemzeti érdekeinket. Ez viszi állandóan tévútra a szocialista gazdaságpolitikát
Orbán elmondta, hogy a gazdasági konzultáció keretében kiderült, hogy a vállalkozók szívesen kötnének megállapodást a leendő kormánnyal. Õk hajlandók több embert alkalmazni és magasabb bért fizetni, ha a kormány hajlandó radikálisan csökkenteni a tb-járulékot. Ezt az üzletet ajánlják a leendő kormánynak. Soha indokoltabb még nem volt, hogy egymás tenyerébe csapjunk. Mi nem ígérgetünk, hanem megoldást javasolunk, méghozzá olyan megoldást, amit egyszer már kipróbáltunk, és bevált.
A nyugdíjasok helyzetét érintve elmondta: a tizenharmadik havi nyugdíjat örömmel szavaztuk meg a parlamentben. Nem mi voltunk kormányon, de emberséges gondolatnak tartottuk. Ha lesznek munkahelyek, ha lesz munka, akkor nyugdíj is lesz. Létrejönnek a tizennegyedik havi nyugdíj feltételei is. Mi vállaljuk ezt. Kevés szó esik róla, de a nyugdíjemelés ma már a családtámogatásnak is az egyik legjobb módszere. Olyan helyzetbe jutott Magyarország, hogy számos nyugdíjas a nyugdíja egy részét nem magára fordítja, hanem a család nehéz helyzetben lévő tagjaira, gyermekére, unokájára. A nyugdíjasoknál jó helyen van a pénz.
 
A családi adózás sikeresebb utat járt be, mint a kisebb parlamentre vonatkozó kívánalmak. Sajátos, igaz, nem kifejlett változata a mi időnkben néhány évig a gyermekek után járó adókedvezmény formájában létezett. A gyermeknevelésnek költségei vannak, és mi vállaltuk, hogy a költségek tekintélyes része leírható legyen az adóalapból. Ez logikus és emberséges érvelés. Ha Magyarországon ma az ember drága autót vásárol, ha irodát bérel, ha éttermi számlája van, ha telefont működtet, ha állatot tart, annak költségeit leírhatja az adóból. Egyetlen dolgot nem írhat le, a gyermeknevelés költségeit. Mintha büntetnék a családokat, mintha büntetnék azt, aki gyermeket nevel.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm