9 °C Budapest

Mégsem kell tízszeres árat fizetni! - Okos döntés született...

Pénzcentrum
2006. február 1. 16:15

A KJK Kerszöv Kft. az utóbbi időben sajtótájékoztatón és az ügyfeleknek írt DM leveleiben is az elektronikus jogszabály gyűjtemény beszerzésére kiírt pályázat egyetlen nyerteseként tüntette fel magát. Csakhogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság ma bejelentette, nem szerződik a céggel.

A KJK Kerszöv Kft. az utóbbi időben sajtótájékoztatón és az ügyfeleknek írt DM leveleiben is az elektronikus jogszabály gyűjtemény beszerzésére kiírt pályázat egyetlen nyerteseként tüntette fel magát. Csakhogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság ma bejelentette, nem szerződik a céggel.

 

Eredménytelennek nyilvánította a tendert, ezért nem köti meg az elektronikus jogszabály gyűjtemény szolgáltatásáról szóló keretszerződést a KJK Kerszöv Kft-vel a magyar állam – tudatta a pályázókkal ma a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság. A KSZF ehelyett új közbeszerzési eljárást hirdet, mert eredetileg három nyertes szolgáltatóval akartak szerződést kötni, de a Közbeszerzési Döntőbizottság a KJK keresetének helyt adva a két lényegesen alacsonyabb árral pályázó cég ajánlatát érvénytelenítette.

 

„A KSZF a lehető legokosabb döntést hozta, hiszen a KJK átlagosan hatszor, esetenként pedig 10-szer drágább nálunk” – nyilatkozta Tóth Tamás az eredetileg legjobb ajánlatot tevő cég, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója. A KJK 25 gépre szóló előfizetés esetén havi 131 ezer forintot kért ajánlatában, míg az Optennél ugyanez a szolgáltatás 12 ezer forintba került volna. Az ügyvezető szerint a KDB által kifogásolt hibákat kijavították, így a második eljárásban 100 százalékig megfelelnek majd a kiíró elvárásainak. A döntés nyomán fellélegezhet az 1200 központosított közbeszerzés alá tartozó állami intézmény, hiszen az új eljárás lefolytatása után válogathatnak majd a legjobb ajánlattevők közül. „Elismerem, hogy a KJK a kommentárokkal többet nyújt az Opten hatályosított, kereshető és időgéppel is ellátott jogszabály gyűjteményénél, de nem lett volna helyénvaló, ha az intézmények nem dönthetik el, hogy ez megér-e nekik hatszor-tízszer magasabb havidíjakat” – véli Tóth Tamás.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem