10 éves csúcsra emelkedett a KPMG adatai szerint az Egyesült Királyságban elkövetett csalások összértéke, mely csaknem 1 milliárd fontot tesz ki.
A KPMG barométere 222 esetet tart nyilván, melyek összesen 942 millió fontos kárt okoztak 2005-ben. (Egy évvel korábban 172 esetben összesen 329 millió font csalási kár merült fel.)
A legfrissebb adatok szerint a csalások elsőszámú áldozata a kormányzati szektor volt, mely 448 millió fontos kárt szenvedett el, de nem sokkal maradt le a pénzügyi szegmens sem, 360 milliós összeggel.
Érdekes, hogy az elkövetők között egyre nagyobb arányban vannak jelen a menedzserek. A szakértők korábban is figyelmeztettek már arra, hogy a vezetők pozíciójuk és ismereteik folytán olyan helyzetben vannak, hogy könnyedén kihasználhatják a vállalatok sebezhetőségét.
Mindent összevetve elmondható, hogy a vezetők 421 millió font összértékben követtek el csalásokat, mely összeg megegyezik a hivatásos bűnözők által elért értékkel...
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







