"A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint a magyar diákok esélyegyenlőségét sérti a kormány azon rendelete, amelynek értelmében a cigány tanulók a magyarok számára meghatározott pontszám 80%-ával is felvételt nyernek a felsőoktatási intézményekbe." - írja a Jobbik közleményében.
A kormány saját politikai céljainak megfelelően szegi meg vagy alkalmazza az esélyegyenlőségi törvényt, amely pedig kimondja, hogy az iskola "csakis olyan felvételi követelményeket határozhat meg, amely összefüggésbe hozható a tanulmányi követelményekkel." - áll a Jobbik közleményében.
"A kormányrendelet és az esélyegyenlőségi törvény idézett passzusa arra világít rá, hogy Magyar Bálinték éppen az esélyegyenlőségi törvényben veszik semmibe az esélyegyenlőséget, ez pedig egy jogállamban megengedhetetlen, abszurd és cinikus."
Mindezt a kormányzati szinten gyakorolt diszkriminációnak nevezi a Jobbik, melyet teljes mértékben elítél, és "követeli az egyenlő bánásmód elvének érvényesítését a magyar diákokra nézve, valamint az őket nemzeti hovatartozásuk miatt hátrányos helyzetbe hozó kormányrendelet azonnali hatályon kívül helyezését."
Az Oktatási Minisztérium cáfolja a vádakat, a kormányrendeletben ugyanis a hátrányos helyzetű kifejezés szerepel, mely egy szociológiai csoportra vonatkozik, a rendelet célja pedig éppen az esélyteremtés.(Edupress)
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








